Az utolsó percekben vesztettünk két pontot

Idegenben jó az iksz – szokták mondani. Előzetesen talán a HFC is aláírta volna ezt a Kozármisleny ellen, azonban végül mégis az utolsó minutumokban sikerült pontokat vesztenünk.

Nem várta könnyű helyzetből a HFC a Kozármisleny elleni baranyai derbit. A hazaiak meglehetősen jól kezdték a bajnokságot, vásárhelyi oldalon pedig sokan sérültek voltak és nem tudták vállalni a játékot, ráadásul ezt a találkozót sem úszták meg sérülés nélkül a kék-sárgák.

Ugyanakkor öröm lehetett az ürömben, hogy az első játékrész derekán Mezei Olivér góllal tudott befejezni egy akciót. Ezt követően pedig a vendégek inkább a kontrákra rendezkedtek be, a védelmet igyekeztek a lehető legjobb módon működtetni, a számításba pedig sokáig nem is csúszott hiba.

A Vásárhely, ha kemény játékkal is, de tartotta az előnyét, ráadásul az 57. percben megfogyatkoztak a hazaiak, Beke Pétert állították ki. Már-már úgy tűnt, hogy megtörhet a jég és megszerezheti szezonbeli első győzelmét a HFC, ettől tulajdonképpen csak másodpercek választották el. A 93. percben viszont egy mislenyi próbálkozásnál Wittrédi Dávid üresen maradt és kíméletlenül kihasználta ezt a lehetőséget, bevarrta Krnács Richárd kapujába a labdát.

A HFC így szezonbeli ötödik meccsén ikszelt.

A csapat szeptember 22-én szombaton játszik legközelebb hazai pályán, akkor azonban Magyar Kupa meccsen, a másodosztályú Vác érkezik a városi stadionba. A bajnokság szeptember 30-án, vasárnap folytatódik a szintén élmenő Dunaújváros ellen.

NB III Közép csoport, 7. forduló

Kozármisleny FC – Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (0-1)

KFC: Molnár, Fekete, Grabarics, Rácz, Tóth M., Nichenko, Wittrédi Beke, Kiss, Kocsis Racskó
Csere: Ipacs, Kovács, Horvát, Tóth M., Turi
Vezetőedző: Kovács Zoltán

HFC: Krnács, Jankelic, Tóth, Huszár, Hrabovszki, Koncz, Darida, Mezei, Katona, Bartyik N., Rácz
Csere: Varga, Komáromi, Győrfi, Kecskeméti, Vass, Siber N., Bódai
Vezetőedző:
Szűcs Róbert

Gólszerző: Wittrédi illetve Mezei

Author: Szeri Csaba