NB III – Hengerelt a Szeged-Grosics

Nem a HFC-s tervek szerint alakult Gyulán a Szeged-Grosics Akadémia elleni NB III-as bajnoki. Máté János olyannyira elemében volt, hogy négyet gurított.

Negyed óra után kapitulált először a Hódmezővásárhelyi FC, Máté ekkor szerezte első gólját, 20 perc múlva pedig büntetőből volt eredményes, a vége azonban nem az volt a félidei góloknak, Germán Tamás is eredményes volt a hajrában.

A fordulás után jelentősen nem változott a játék képe, pláne, hogy Máté csak hamar mesterhármasnál tartott, a találkozó végén pedig négyre növelte saját góljainak számát. A papírforma szerint alakult a mérkőzés, a Szeged-Grosics simán tudta hazai pályán tartani a pontokat.

A HFC legközelebb október 14-én, 14:30-tól hazai pályán az Iváncsát fogadja.

NB III Közép csoport, 9. forduló

Szeged-Grosics Akadémia – Hódmezővásárhelyi FC 5-0 (3-0)

SzGA: Aleksic, Tóth, Coroian, Germán, Pászka, Máté, Moga, Farkas, Cigan, Oláh, Erdei
Csere: Szántai, Hegedűs, Zabari, Manga, Molnár, Povázsai, Balogh
Vezetőedző: Popovits Pál

HFC: Krnács, Geiger, Tóth J., Komáromi, Szabó Cs., Kecskeméti, Hrabovszki, Koncz, Darida, Mezei, Katona
Csere: Varga, Szabó M., Vass, Bartyik N., Bódai
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Gólszerző: Máté (4), Germán

Forrás: oldalvonal.hu

Author: Szeri Csaba