HFC U17 – Tapadunk az élbolyra

Hatodik győzelmét szerezte meg a III. osztályú bajnokságban a HFC U17-es csapata. Dezső Ferenc fiai Gyuláról térhettek haza három ponttal.

Sikeres meccset játszott U17-es csapatunk Gyulán, a III. osztályú bajnoki kiírás legutóbbi fordulójában. Az első játékrész gól nélkül telt, azonban a fordulás után rögvest meglett a vásárhelyi vezetés Tóth István góljával. A hajrában pedig Becsek Bendegúz rúgta rá a másodikat. A két gól három pontot ért, a csapat így továbbra is egyetlen ponttal van a listavezető Szeged Grosics Akadémia mögött.

MLSZ U17 III. osztály, Dél-keleti csoport, 7. forduló

Gyulasport Nonprofit Kft. – Hódmezővásárhelyi FC 0-2 (0-0)

Gyula: Iszály, Kelemen, Irházi, Horváth, Torma, Máté, Magyar, Kocsis, Rozek, Szabó M., Tapasztó
Csere: Illik, Szabó A., Fekete, Los, Juhász
Edző: Szelei János Zsolt

HFC: Pallagi, Bereczki, Pacskó, Papp, Babcsán, Kelemen, Szőke, Tóth, Virág, Becsek, Árgyelán
Csere: Nagy R., Kiss, Nagy A., Restás, Borbás
Edző: Dezső Ferenc

Gólszerző: Tóth, Becsek

Dezső Ferenc: „Az első félidőben, először magunkat kellett legyőzni, mert lassan, körülményesen, játszottunk. A második félidőben sikerült, a kezdés utáni letámadásból gólt szereznünk és felgyorsítani a játékunkat, de addigra már sikerült elhitetnünk az ellenfelünkkel, hogy akár pontot is szerezhetnek, így egy igen lelkesen játszó ellenfél ellen egy nyögvenyelős győzelmet arattunk.

Author: Szeri Csaba