Hátrányból tudott nyerni a HFC II.

Öt gólt vágva szerezte meg ötödik győzelmét a HFC II. a megyei élvonalban.

Az FK 1899 Szeged ellen játszott vasárnapi megyeegyes bajnoki meccset a HFC II. Meglepetésre a vendégek jutottak előnyhöz a 20. percben Kiss Rihárd hibáját használták ki a szegediek és Csupity István tudott gólt szerezni.

A vásárhelyiek azonban a bekapott gól után sem roskadtak magukba. Néhány perccel később már egál volt, egy kifejelt labdát Szőke Ármin kapásból suhintott kapura. 5 perccel később pedig már Bürgés volt elemében, akit csak szabálytalanul tudtak megállítani a tizenhatoson belül. Járt a büntető, amit Mohácsi Ozmin értékesített. Előnnyel mehetett a szünetre a hazai csapat.

A fordulás után várni kellett az újabb gólokra. A 77. percben Gyüre Levente szerzett labdát, az egyik belső védőtől csente el a játékszert, majd lecselezte a kapust és megrúgta a harmadikat.

A hajrában pedig előbb Rostás Roland érkezett jól egy középre lőtt labdánál, megelőzte védőjét és betalált, majd Pap Tibor szabadrúgásánál a vendégek kapusa fogni nem tudta a labdát, így kiütötte, azonban pont Siber Nikolához került, aki visszafejelte és megszerezte az ötödik gólt.

Csongrád megyei I. osztály, 10. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – FK 1899 Szeged 5-1 (2-1)

HFC: Kiss, Forgó, Bürgés, Mohácsi, Szőke, Siber N., Gyüre, Perpauer, Rau, Bartyik R., Varga
Csere: Nagy Abonyi, Surján, Balog, Rostás, Győrfi, Pálinkó, Pap
Edzők: Bacsa Zsolt, Vinnai István

FK: Vámos, Dóra T., Mucsi, Simai, Gyurkovics, Szalai, Rádóczi, Heredea, Lengyel, Csupity, Győri
Csere: Drogba, Makai, Hegyesi, Dóra J., Palócz, Varga, Kurucsai

Gólszerző: Szőke, Mohácsi, Gyüre, Rostás, Siber illetve Csupity

Bacsa Zsolt: „Úgy érzem, hogy sikerült kijönnünk a gödörből. Ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk.”

Forrás: oldalvonal.hu

Author: Szeri Csaba