HFC U13: Két meccs, három pont

Zsúfolt volt a menetrend az elmúlt napokban a HFC U13-as csapata számára. Antal Krisztián tanítványai előbb az Orosházával, majd szombaton a Békéscsaba UFC-vel találkoztak. Győzni csak az utóbbi mérkőzésen sikerült.

Az Orosháza elleni meccsen sajnos egészen hamar hátrányba kerültünk és többgólos előnyt is sikerült kialakítania a hazaiaknak, mire a szépítő gólunk megszületett. Ezen a találkozón nem volt tökéletes a játék, így a pontszerzés is elmaradt.

U13 I. osztály, Dél-kelet, 8. forduló

Orosházi MTK-ULE 1913 – Hódmezővásárhelyi FC 4-1 (3-1)

OMTK: Tompa, Fülöp, Csizmadia, Rostás, Halász, Bányik, Dénes, Szemenyei, Tobak, Bánki-Horváth, Ondrejó
Csere: Szilágyi, Rucz, Biró, Madarász

HFC: Hegyes, Maczelka, Marton, Győri, Palócz, Benk, Buzás, Tisza, Herczeg, Döme, Benczik
Csere: Papp
Edző: Antal Krisztián

Gólszerző: Szemenyei (3), Fülöp illetve Benczik

Nyilatkozat: „Sajnálatos vereségbe szaladtunk bele, amibe voltak bírói tévedések is. Ennek ellenére megvoltak a lehetőségeink a pontszerzésre, csak a kapu előtt nem jöttek össze a befejezések. Viszont a labdakihozatalok és a járatások jól néztek ki.”

Két nap múlva pedig már hazai pályán bizonyíthattak a fiatalok a Békéscsaba UFC ellen. Ez a találkozó már jobban sikerült, legalábbis, ami a pontszerzés részét illeti a dolognak. Győri Csanád és Palócz Balázs góljaival ugyanis sikerült hazai pályán tartani a két pontot.

U13 I. osztály, Dél-kelet, 9. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba UFC 2-0 (0-0)

HFC: Maczelka, Marton, Palócz, Papp, Benk, Buzás, Orovecz, Hajduk, Döme, Benczik, Hegyes
Csere: Győri
Edző: Antal Krisztián

BUFC: Szilágyi, Makai, Sáfián, Máté D., Máté D., Gedó, Futaki, Botta-Dukár, Zsurzsucz, Rózsavölgyi, Dékány
Csere: Erdész, Nagy, Bereczki
Edző: Futaki Krisztián

Gólszerző: Győri, Palócz

Nyilatkozat: „Egész mérkőzésen támadásban voltunk, nagyon szervezetten játszottunk, az ellenfél támadásait már az ő térfelükön lefujtottuk. A visszatámadásokban is jók voltunk, így sokat volt nálunk a labda. A tiszta ziccereket viszont be kell rúgni!”

Author: Szeri Csaba