Lassan, de biztosan formálódik U18-as leány csapatunk

Hazai pályán játszott újabb bajnokit az U18-as női/leány bajnokságban szereplő csapatunk. A bajnokaspiráns Kiskundorozsmát fogadtuk.

Ez alkalommal is bőven az ellenfélnél fiatalabb játékosokkal álltunk ki U18-as bajnoki meccsünkön. Lehetett sejteni, hogy a Dorozsma behúzza a három pontot és ezen a téren nem is okoztak csalódást, már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát.

Ennek ellenére a fordulás után ügyes védekezéssel rukkoltak elő lányaink és voltak helyzetek, formációk, amelyeket gyakorolni tudtunk. A legfőbb célunk talán inkább a tanulás ebben a kiírásban.

Csongrád megyei női U18 bajnokság, 11. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Kiskundorozsmai ESK 5-0 (5-0)

HFC: Varga B. K., Balog, Albert Zs., Horváth, Pap, Nánási, Dobsa, Csala, Varga B.
Csere: Varga Zs.
Edző: Mucsi Dénes

Kiskundorozsma: Gárgyán, Szabó D., Figura, Farkas, Kiss, Szabó R., Pintér, Mihálffy,  Kiss
Csere: Berinszki, Bernáth

Gólszerző: Pintér (3), Berinszki, Szabó R.

Nyilatkozat: “Gratulálok a Lányoknak, mert ha nincsenek az alapvető hibáink, akár szorosabb is lehetett volna a mérkőzés az egyik bajnokaspiráns ellen, plusz a második félidőt kapott gól nélkül hoztuk le. Fiatal csapatunk révén, valami célt ki kell tűznünk nekünk is. A mai mérkőzésen pályára lépők átlagéletkora 14 év alatt volt. Nem mi fogunk dominálni a mérkőzéseken, de idén meg lehet tanulni, hogyan kell fegyelmezetten védekezni, egymást biztosítani, labdakihozatalokat lehet gyakorolni. Ha kicsit bátrabbak lennénk és alapvető hibákkal nem segítenénk az ellenfelet, minden csapatnak megnehezíthetjük a dolgát.”

Author: Szeri Csaba