Megye I: Tapadunk az élmezőnyre

Mohácsi Ozmin góljaival 2-0-ra vertük a Kiskundorozsmát a hétvégén.

Kiváló játékkal rukkolt elő a megyei élvonalban szereplő HFC II. A Bacsa-Vinnai tanítványok a Kiskundorozsma elleni találkozón mindvégig precízen, a játékot irányítva fociztak. 30 perc után egy jogosan megítélt büntetőt követően került hozzánk a vezetés, Mohácsi büntetett.

Újabb félóra után, már kettővel ment a HFC II, a harmadik félóra végén pedig győzelmet ünnepelhetett a csapat! A három pont megszerzése kifejezetten fontos volt, a dobogó harmadik helyét elfoglaló Szentes mögött mindösszesen 3 pont a lemaradásunk.

Az őszi szezon utolsó bajnokiját november 24-én, a Bordány ellen vívja a csapat. Mindkét csapat 22 pontos jelenleg.

Csongrád megyei I. osztály, 14. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Kiskundorozsmai ESK 2-0 (1-0)

HFC II: Kandó, Gyuris, Kiss, Forgó, Balog, Bürgés, Szőke, Mohácsi, Siber N., Győrfi, Bartyik N.
Csere: Nagy Abonyi, Rostás, Rau, Pap, Pálinkó, Perpauer
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Kiskundorozsma: Ábrahám, Tóth, Molnár, Papp, Marjanucz, Cseh, Szecskó, Rudisch, Takács, Csamangó, Géczi
Csere: Kiss, Benkocs, Ottlik, Horváth, Halász
Edző: Szabó Zsolt

Gólszerző: Mohácsi (2)

Nyilatkozat: „Végig irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést. Nem volt szép játék, de ma nem is ez volt a cél. A megszerzett 3 ponttal tapadunk az élmezőnyre. Ottlik Márknak pedig mielőbbi felépülést kívánunk.”

Author: Szeri Csaba