HFC U12: Döntetlen a Gyula ellen

Egy pontot sikerült elcsennünk Gyuláról.

Vásárhelyi szempontból egészen jól kezdett az U12-esek gyulai találkozója. Knapecz Gyula góljával 4 perc játék után már nálunk volt a vezetés, az örömünk viszont csak néhány percig tarthatott, egyenlítettek a hazaiak. Ezt követően mondhatni kiegyenlített játék folyt a pályán, újabb gólt viszont egyik és másik csapat sem tudott már szerezni, így a felek osztoztak a pontokon.

U12 I. osztály, Dél-keleti csoport, 15. forduló

Gyulasport – Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (1-1)

Gyula: Bódán, Újj, Kormányos, Illik, Tóth, Kovács, Gerebenics, Szeleczki, Szabó
Csere: Marton, Szűcs, Nagy
Edző: Iszáka Zoltán

HFC: Kalmár, Herczeg, Knapecz Gy., Gyapjas, Knapecz G., Czeroczki, Oláh, Nagy, Papp
Csere: Mácsár, Tóth
Edző: Marton Bence

Gólszerző: Kovács illetve Knapecz Gy.

Nyilatkozat: “Egy nyerhető mérkőzés végén sajnos meg kellett elégednünk az 1 ponttal. Ha mi egyszer hibázunk azt az ellenfél biztosan kihasználja, míg mi számtalan helyzet közül nem tudunk csak egyet értékesíteni. A gyerekek ennek ellenére végig nagy lelkesedéssel, az utólsó percig egymást bíztatva küzdöttek a 3 pontért, amiért csak dicséret illeti őket.”

Author: Szeri Csaba