Megyei U19: Lépéselőnybe került a Szentes

A megyei U19-es csapatunk sem tudott pontot szerezni Szentesen.

Kifejezetten rosszul kezdődött U19-es csapatunk számára is a Szentes elleni mérkőzés. Már a 4. percben hátrányba kerültünk, Smiák Marcell vette be Nagy Abonyi Ádám kapuját, bő 20 perc múlva pedig már kettővel mentek a hazaiak.

Szerencsére a mieinkben volt annyi tartás, hogy néhány percen belül egyenlíteni tudtak. Előbb Siber Nikola, majd Pomozi Máté volt eredményes.

A játékrész pedig egy-egy piros lappal zárult. Szentesi oldalon Stabarecz Márknak, a mienknél pedig Friedl Máténak jutott bőven a meleg vízből.

A fordulás után a küzdés jellemezte a találkozót, a hajrában pedig egy újabb piros, Almási Ákost is kiállították, amire gól volt a szentesi válasz. Alig 10 perc alatt pedig már nem sikerül egyenlítenünk, így első tavaszi vereségét könyvelhette el az U19.

Mindez azért lehet igazán fájó, mert lépéselőnybe kerültek üldözőink. A tabella élén ugyan mi állunk, ám egy pont a DAFC Szegedhez és kettő pont a Szenteshez képest az előnyünk, úgy hogy mindkét alakulat eggyel kevesebb meccset játszott.

Csongrád megyei U19-es bajnokság, 19. forduló

Szentesi Kinizsi SZITE – Hódmezővásárhelyi FC 3-2 (2-2)

Szentes: Boták, Légrádi, Csáki, Stabarecz, Smiák, Turák, Puhala, Bertók, Péter, Pálesz, Mihály
Csere: Bellér, Rostás, Kisiván
Edző: Bozóki Zoltán

HFC: Nagy Abonyi, Faragó, Surján, Almási Á., Gaudi, Friedl, Pomozi, Siber N., Marjai, Pálinkó, Molnár
Csere: Balázs, Jakus
Edző: Bacsa Zsolt

Gólszerző: Smiák, Bertók, Péter illetve Siber, Pomozi

Nyilatkozat: “Megérdemelt hazai győzelem született. Egy olyan csapat nem érdemel bajnoki címet, ahol ennyi fegyelmezetlen gyerek játszik. Elgondolkodtató, hogy néhány játékos felnőtt mérkőzéssel a háta mögött nem képes kiemelkedni ebből a gyenge színvonalú megyei ifjúsági bajnokságból sem.”

Author: Szeri Csaba