Meglepett minket a sereghajtó

Nem várt vereséget szenvedett U19-es csapatunk.

A Sárréti Gyöngyhalásszal játszotta legutóbbi bajnoki meccsét a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as bajnokságban szereplő U19-es csapata. A két őszi mérkőzésen egyaránt 15-15 gólt szereztünk ellenük most azonban nem a tervek szerint alakult a találkozó.

Az első félidőt 3-0 arányban nyerték a vendégek, a fordulás után pedig sikerült felocsúdnunk, Faragó és Almási szereztek egy-egy gólt, de egy újabb védelmi kihagyás után a negyediket is megrúgták a vendégek, ezt a hátrányt pedig Győrfi góljával sem sikerült ledolgozni. 4-3-ra a Sárrét nyert.

MLSZ U19, III. osztály, Dél-keleti csoport, 20. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Sárréti Gyöngyhalász GYSE 3-4 (0-3)

HFC: Kekezovic, Faragó, Pacskó, Friedl, Almási Á., Rau, Szőke, Fehér, Rostás, Kelemen, Marjai
Csere: Győrfi, Jakus, Nagy Abonyi, Rákos
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Faragó, Almási, Győrfi

Author: Szeri Csaba