NB III: A SZEOL vitte a pontokat

Újabb mérkőzésen maradtunk pont nélkül az NB III-ban, ez alkalommal egy tizenegyes gól okozta a vesztünket.

Azt már a mérkőzés előtt is tudtuk, hogy a SZEOl és a HFC eltérő célokért küzd az NB III-ban. Viszont azzal is tisztában voltunk, hogy a tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül egy ilyen szomszédvári csata mindig izgalmas tud lenni, a helyezések pedig nem feltétlen számítanak.

Utóbbi tény abszolút beigazolódott, izgalmakból viszont be kell vallani kevés akadt.

A labdát a SZEOL birtokolta ugyan többet, de ezzel a fölényükkel javarészt nem tudtak mit kezdeni, a védelmünk ,ha olykor egy kis szerencsével is de tette a dolgát, veszély kevés volt a vendégek támadó játékában. Igaz, sajnos ez a vásárhelyi előrejátékra is igaz volt. Elvétve sikerült a szegedi kapu elé keverednünk.

A 77. percben viszont egy rossz megoldás bajt hozott a fejünkre, a vendégek törtek be a tizenhatoson belülre, a kavarodásban pedig a szegediek támadója a földre került, nem önszántából, Maml sporttárs pedig befújta a tizenegyest, ami sajnos nem is tűnt jogtalannak.

A labda mögé Kozics Barnabás állt, a párharcot pedig megnyerte Krnáccsal szemben, akinek a legutóbbi hazai meccsünkkel ellentétben most nem sikerült büntetőt fognia.

A maradék játékrészben igyekezett magasabb fokozatra kapcsolni a Vásárhely, az ezt követően már csak kontrákra berendezkedő Szegeddel szemben, ám minden hasztalan volt.

NB III Közép csoport, 26. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL SC 0-1 (0-0)

HFC: Krnács, Jankelic, Tóth, Szabó Cs., Bódai, Hrabovszki, Mezei, Vass, Csordás, Povázsai, Balogh
Csere: Varga, Darida, Bartyik, Kiss, Gyüre, Rácz
Vezetőedző: Szűcs Róbert

SZEOL: Leindler, Rácz, Grünwald, Gajág, Pócs, Tomisic, Kalmár, Forró, Kéri, Kozics, Maksimovic
Csere: Prokop, Lévai, Beretka, Ondrejó, Gajda, Péter
Vezetőedző: Siha Zsolt

Gólszerző: Kozics

Author: Szeri Csaba