Újabb pontok a megyében

A Székkutassal játszott szombaton bajnoki meccset a HFC II. Újabb győzelmet könyvelhettünk el.

Semmit nem szeretnénk elkiabálni, de úgy tűnik továbbra is jó formában játszik a megyei élvonalban szereplő felnőtt csapatunk. Zsinórban ötödik győzelmét könyvelhette el az együttes, ez alkalommal a Székkutast sikerült legyőzni.

Igaz ez nem volt teljesen egyértelmű, hiszen a kutasi Szabó Imre gólja nyitotta a találkozót, Győrfi Dominik révén viszont még a fordulás előtt összejött az egyenlítés.

A fordulás után pedig Rácz Dezső értékesített egy büntetőt, amivel már nálunk volt az előny. A mérkőzés helyzeteket ugyan még hozott, újabb gólt azonban már nem, 2-1 lett a vége.

Csongrád megyei I. osztály, 28. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Székkutas TC 2-1 (1-1)

HFC: Kandó, Gyuris, Gyüre, Balog, Dér, Bürgés, Darida, Rácz, Győrfi, Rau, Perpauer
Csere: Varga, Almási M.
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Győrfi, Rácz

Author: Szeri Csaba