Ha hozzuk az elmúlt meccsek formáját nyerhetünk a Szeged ellen

A hétvégén a SZVSE-vel játszunk bajnoki meccset, talán az eddigi szezon legfontosabb rangadója következik, hiszen az erőviszonyokat látva az aranyérem sorsa talán a SZVSE – Makó FC – Hódmezővásárhelyi FC triumvirátus tagjai között dőlhet el. Tóth Józseffel beszélgettünk.

A bajnokság eddigi öt mérkőzéséből mindent sikerült megnyernünk, de tulajdonképpen a Szegedi VSE is veretlen, igaz nem 100%-osak, hiszen a Makóval való találkozójukon 1-1-es döntetlen játszottak, így került mi lépéselőnybe. Hogy a fórt megtartsuk mindenképpen pontot, de még inkább pontokat kell szerezni a szombati találkozón.

Tóth Józseffel beszélgettünk a várakozásokról.

Mit vársz a Szegedi VSE elleni meccstől, hiszen a bajnokság végkimenetel szempontjából valószínűleg nagyon fontos rangadó lesz.

Egy jó iramú meccsre számítok, igazi megyei rangadóhoz méltóan. A SZVSE-ben több rutinos és magasabb osztályt is megjárt játékos van, akikre oda kell majd figyelni, többen itt Vásárhelyen is meg fordultak, így tudjuk, mire lehet számítani. A bajnokság szempontjából nagyon fontos meccs lesz mivel, ha nyerni tudnánk, akkor nagy lépést tehetnénk a SZVSE-vel szemben, de mivel a szezon még nagyon hosszú, ezért, akkor sem lehetne lezártnak tekinteni a bajnokságot.

Úgy gondolom, ha a csapat a tudásához méltóan játszik és hozza az előző meccsek formáját, akkor megverjük a szegedieket.

Mennyit vett ki belőletek a kupameccs, hiszen habár a bajnoki forduló elmaradt, de nagyot küzdöttetek, ráadásul hosszabbítás is volt és egészen erőn felül teljesített a csapat.

Igen, egy nagyon élvezetes és jó iramú meccset játszottunk a Budaörssel. Úgy gondolom a rendes játékidőben teljes mértékben partiban voltunk velük. Sajnos kényszerű cserekét kellet végrehajtani, amelyek miatt nem lehet célzottan, a fontos posztokra friss embert behozni, míg az ellenfél a hajrában friss embereket tudott a középpályára és a támadósorba küldeni. A hosszabbításra sajnos kijött a fáradtság a csapaton, de ettől függetlenül egy nagyon szép eredményt értünk el. A megszokottnál jóval többet vett ki a mérkőzés mindenkiből, de úgy gondolom, hogy egy jól össze állított heti edzés programmal, mindenki frissen tudja várni a hétvégi rangadót.

Az eddigi szezont, kifejezetten a bajnokságot, hogy értékeled?

A bajnokság elején kicsit akadozott még a játék. Össze kellet még szoknia a csapatnak kicsit, de meccsről-meccsre gördülékenyebb lett a játék és mostanra, úgy gondolom összeérett a csapat és a saját játékunkat tudjuk játszani. Az utóbbi idők eredményei is ezt mutatják, úgy gondolom.

Szeptember 28-án, szombaton, 16 órától játszunk a Szegedi VSE ellen a városi stadionban!

Hajrá Vásárhely!

Author: Szeri Csaba