Meglett a kötelező, de nem a legmeggyőzőbb játékkal

Hazai pályán folytatódott az U17-es, III. osztályú bajnokság a mieink számára. Ez alkalommal a Sárréti Gyöngyhalász csapatát fogadtuk. Itthon tartottuk a három pontot.

Az előzetes várakozások alapján szinte biztosnak tűnt, hogy a HFC meg tudja szerezni a három pontot a Sárrét ellen. A játék azonban koránt sem volt olyan meggyőző a részünkről, mint amire számítani lehetett. Becsek Bendegúz góljával a vezetés meglett, de a fordulás után gyorsan egyenlítettek a vendégek. A mieink ugyan magasabb fokozatra kapcsoltak és végül 3-1-re nyerni tudtak, de ez alkalommal nem volt 100%-ban meggyőző és igazán lehengerlő a játék.

MLSZ U17 III. osztály, Dél-keleti csoport, 6. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Sárréti Gyöngyhalász GYSE 3-1 (1-0)

HFC: Tóth M., Karácsonyi, Borbás, Mucsi, Pap, Rostás, Tóth, Kovács, Becsek, Virág, Szőke
Csere: Tatár
Edző: Dezső Ferenc

Vásárhelyi gólszerző: Becsek (2), Tóth I.

Nyilatkozat: „Nem tudom, egy-két játékosomnak mi jár a fejében, és mik a céljaik, de azt hiszem, hiba lenne tőlük, ha úgy éreznék, hogy nekik még nem itt kellene bizonyítaniuk, hogy ők többre hivatottak. Hiányzik a tisztelet, az alázat, a fegyelem. Úgy gondolom, ha ezek, helyre kerülnek a fejekben, akkor a csapat is meggyőzőbb játékkal rukkolna elő és ők is sikeresek lehetnek!”

Author: Szeri Csaba