Bódai: „Nagyon fontos a jó kezdés!”

A 9. fordulóval folytatódik a hétvégén a labdarúgó megyei I. osztályú bajnokság. Felnőtt csapatunk ismét hazai pályán mérkőzik, az UTC 1913 lesz az ellenfelünk. A papírforma vásárhelyi győzelmet ígér, de biztos ez alkalommal sem lesz gyerekjáték itthon tartani a pontokat – Bódai Dániellel beszélgettünk.

Mit vársz a hétvégi meccstől? A papírformát nézve a HFC az esélyesebb, de továbbra is vannak hiányzók?

Természetesen győzelmet várok. Az első perctől az utolsóig küzdenünk, hajtanunk kell, nem becsülhetjük le az ellenfelünket, bele kell adnunk mindent. Nagyon fontos a jó kezdés, nem aludhatunk be az elején. Biztosan küzdenünk kell majd a három pontért, mert az ellenfél sem fogja könnyen adni. Szerencsére minden sérültünk felépül lassan, ami mindenféleképpen jó.

Az eddigi szezont, hogy értékeled?

Az eddigi szezon szerintem nagyon pozitív. Nagyon kiegyensúlyozottan játszunk. Talán a SZVSE ellenni meccs a kivétel, ahol nem sikerült nyernünk,de nem szomorkodhatunk, megyünk tovább, mert el akarjuk érni a kitűzött céljainkat.

A félszezon végére mit vársz? Mi lehet az a helyezés, amit elcsíphettek?

Mindenféleképpen az első hely a cél a félszezon végére, de ahhoz még elég sok meccsen kell bizonyítanunk és begyűjtenünk a három pontot. Még az egyik bajnokesélyessel is játszunk, a Makóval, ahol kötelező a győzelem, hogy ott lehessünk az elsők közt.

Mi az, amiben szerinted erősödnötök kell? Hiszen az eddigi szereplés elég magabiztos, talán a Szegedi VSE ellen meccs volt az egyetlen kivétel, ahogy te is említetted, ahol nem volt könnyű dolgotok.

Gyorsítani kell a játékot az biztos. Ezt már a héten edzéseken is gyakoroltuk. A helyzeteinket is jobban kell kihasználnunk, mert nem követhetünk el annyi hibát, mint például a SZVSE ellen, ha nyerni szeretnénk a meccseken. Ha ezeket meg tudjuk csinálni, akkor nem lehet baj az elkövetkezendő meccseken.”

A mérkőzés szombaton 15 órakor kezdődik. Rád is számítunk a lelátón!

Author: Szeri Csaba