HFC U15: Megvan az első győzelem!

Sokat kellett várni rá és sokat kellet küzdeni érte, de U15-ös csapatunk megszerezte első bajnoki győzelmét a szezonban.

A Törökszentmiklósi FC vendégeként, a focira közel sem alkalmas pályán végül a mieink voltak a jobbak. Szántó Ármin az első félidőben szerezte meg a vezetést, majd a fordulás után duplázni tudott. A vége persze nem volt könnyű, hiszen büntetővel zárkóztak a hazaiak, ám a pontokat ezt követően sem adtuk, sikerült nyernünk!

MLSZ U15 II. osztály, Dél-keleti csoport, 11. forduló

Törökszentmiklósi FC – Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (0-1)

HFC: Tóth, Balázs, Schneider, Herczeg, Török, Szántó, Németh, Varsányi, Nagy, Tatár, Rózsa
Csere: Balázs
Edző: Bánfi Edvin

Vásárhelyi gólszerző: Szántó (2)

Nyilatkozat: „Minden héten keményen edzünk, hogy minél közelebb tudjunk kerülni az ellenfeleinkhez. Mind játékban, mind eredményességben. A gyerekeknek kiváló a hozzáállásuk, hisz ők is tudják, hogy másképpen nem tudunk előbbre jutni. Szépen fejlődünk egyénileg és csapat szinten egyaránt, ami ezen a mérkőzésen is megmutatkozott. Teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk ,a védekezésünk egyre stabilabbá válik, szép támadásokat tudunk vezetni, gólhelyzeteket alakítunk ki és ezeket a helyzeteket gólra is tudjuk váltani. Mindezekhez párosul a hihetetlen akarat, elszántság és alázat, amelyek nélkül nem jutnánk egyről a kettőre. Köszönöm és gratulálok az egész csapatnak, hogy ilyen csodálatos napot hoztak össze maguknak és nekem is. Ismét nem mehetek el mellette,hogy megint az U14-es korosztály egyik tehetséges játékosa (Török Levente) óriási segítséget jelentett számunkra, támadásban és védekezésben is szenzációs teljesítményt nyújtott.”

Author: Szeri Csaba