Szerdán ismét pályán a HFC, a Kecskemétet fogadjuk

Ismét sűrű időszak élünk az NB III-as labdarúgó bajnokságban, a vasárnapi hazai meccs után szerdán már a bajnokaspiráns Kecskemét együttese érkezik a városi stadionban.

Újabb zsúfolt napokat élnek át az NB III-as labdarúgó csapatok, hiszen a vasárnapi forduló után szerdán, majd vasárnap újabb játéknapokat tartanak a bajnokságban, így ismét egy nehéz időszakba léptünk.

A Vác elleni vasárnapi meccsünket nagy küzdéssel és hatalmas győzni akarással behúztuk, azonban ne feledjük, hogy a második félidőt 10 emberrel játszottuk végig, ami sok energiát emésztet fel, ugyanakkor a győzelem erőt is adhat a folytatáshoz.

„Mentálisan biztosan egy lökést adott ez a csapatnak. Fizikálisan viszont más kérdés, a csapatból többen gyárban vagy postásként dolgoznak, nem a fociból élünk, így nem lesz könnyű a szerdai meccsre megfelelői fizikai állapotba kerülni. Egy nagyon erős csapattal játszunk, a Kecskemét meg szeretné nyerni a bajnokságot. A padon vannak játékosaink, akik bevethetőek, ők viszont fiatalok, még talán érniük kell. Sosem szoktam meccset beáldozni, de vasárnap a Szekszárd elleni találkozó következik, ami nyerhető meccs. Természetesen a Kecskemét elleni meccsről sem tettem le, de nagyon okosan kell beosztani erőinket” – fogalmazott Szűcs Róbert vezetőedző.

Povázsai Zsolt sérült, Forró Attila pedig a piros lap miatt biztosan kihagyja a Kecskemét elleni találkozót és jó eséllyel Bódai Dániel sem lesz még bevethető. Mezei Olivér kisebb sérüléssel vállalta a játékot a Vác ellen is, ráadásul az 58. percben cserét kért, így kérdés, hogy milyen állapotban lesz.

A Kecskemét mérlege egyelőre a HFC-hez hasonló, három győzelem, két vereség, igaz a gólarányuk 13 lőtt és 6 kapott gól. Az előző körben magabiztosan verték az Újpest II-es csapatát, sőt a Paks II. és a Honvéd II. ellen is három pontot gyűjtöttek, a Ferencváros II-es csapatától és a Vác együttesétől kaptak ki.

Nehéz mérkőzésre számíthatunk, ahol már a pontszerzés is bravúrnak számíthat, ám az biztos, hogy a kék-sárgák igyekeznek majd megnehezíteni a bajnokaspiráns dolgát.

A mérkőzés 17:30-kor kezdődik.

Author: Szeri Csaba