HFC U17: Kecskeméten sem tört meg a rossz sorozat

Sajnos a Kecskemét vendégeként sem sikerült megszereznie első győzelmét a III. osztályban szereplő U17-es csapatunknak.

Kecskemétre látogatott a bajnokság újabb fordulójában a HFC U17-es csapata. Sajnos cseresor nélkül tudtak utazni a fiúk, ami rányomta a bélyegét a találkozóra. A kecskemétiek ez alkalommal agilisabb játékot mutattak be és sikerült uralmuk alatt tartani a játékteret. Az első felvonásban is négyszer voltak eredményesek és a fordulás után is pontosan ennyi alkalommal találtak be. Sajnos a szépítő gólt nem sikerült megszereznie a Vásárhelynek.

MLSZ U17 III. osztály, Dél-keleti csoport, 10. forduló

Mercedes KLC – Hódmezővásárhelyi FC 8-0 (4-0)

HFC: Ciortea, Schneider, Mucsi, Tóth, Kolompár, Balázs, Karácsonyi, Rózsa, Mátó, Szabó, Varsányi
Edző: Dezső Ferenc

Nyilatkozat: „Unalmas már, hogy míg ellenfeleink rendre kihasználják védőink hibáit, addig mi kidolgozott, 100%-os helyzeteket nem tudunk értékesíteni, és ez által nagyarányú vereségeket szenvedünk. Igazság az, hogy arra sem tudok rájönni, hogy évek óta focizó játékosok, hogy tudnak még mindig olyan technikai hibákat elkövetni, amiket mi rendre elkövetünk.”

Author: Szeri Csaba