Füzesgyarmaton folytatódott a felkészülés

A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata a szintén III. osztályban, de a Keleti csoportban szereplő Füzesgyarmattal gyakorolt.

Szombaton a Füzesgyarmat vendégeként folytatódott a HFC téli felkészülésének edzőmeccs sorozata. A harmadosztály Keleti csoportjának egyik elől lévő csapatával találkoztunk. Habár a mezőnyben sikerült többnyire vásárhelyi fölényt kialakítani, a helyzetek megteremtése ez alkalommal nem ment könnyen. Ráadásul a hazai csapata remekül használt ki minden hibát. Az első játékrészben tizenegyesből szereztek vezetést, majd egy szöglet után megcsúsztatott labdát vágtak Weszelovszky kapujába, így lett 2-0.

A fordulás után is megmaradt a vásárhelyi mezőnyfölény, ám a hazai csapat egy elpasszolt labdára lecsapva a harmadik gólját is megszerezte. A végén Gyüre Leventét buktatták a tizenhatoson belül egy akciónál, amiért büntetőt ítéltek a HFC javára, a tizenegyest Gyürki Máté értékesítette.

Felkészülési mérkőzésen

Füzesgyarmati SK – Hódmezővásárhelyi FC 3-1 (2-0)

HFC: Weszelovszky (Kandó), Tóth, Ludánszki (Gyürki), Huszár, Zahorán, Forró (Katona), Váradi (Bartyik), Orovecz (Gyüre), Mezei (Kemény), Tapiska, Molnár (Győrfi)
Edző: Kandó Róbert, Bacsa Zsolt

Nyilatkozat: „Mezőnyben az ellenfél fölé nőttünk, de a védőzónákban elkövetett hibáinkat könyörtelenül kihasználta a hazai csapat. Ennek ellenére a játékban voltak pozitívumok és előrelépések, amelyek optimizmusra adnak okot.”

Author: Szeri Csaba