HFC: Az emberi egészség és a fair play a legfontosabb

Elmarad az NB III Közép csoportjában vasárnapra tervezett Vác FC – Hódmezővásárhelyi FC mérkőzés. A Vác kérte a halasztást, a Hódmezővásárhely pedig a fair play szellemében belement a halasztásba.

Nem indult könnyen az NB III-as tavaszi szezon kezdete a Hódmezővásárhelyi FC számára. A kék-sárgák február végén Iváncsán kezdték a szezont, ám a koronavírus által megtizedelve, addigra a vásárhelyi csapatot is utolérte a járvány, 8-10 játékos hiányzott a keretből. A Vásárhely természetesen kérte az Iváncsát a mérkőzés elhalasztására, ám a Fejér megyeiek nem mentek ebbe bele, elutasították a kérést. Talán a sors fintora, a Hódmezővásárhely nagyot küzdve, több ifista játékossal. végül pontot tudott csenni.

Március közepére a csapat tagjai meggyógyultak, ám most a Vác került bajba: több játékosuk belázasodott, valamint Csank János vezetőedző is tüdőgyulladással kórházba került, majd pozitív koronavírus tesztet produkált. Nem volt kérdés, hogy a fairplay azt diktálja, hogy a vásárhelyiek belemennek a mérkőzés elhalasztásába.

Horváth Zoltán, a hódmezővásárhelyi klub elnöke a Nemzeti Sportnak megerősítette, csütörtökön még csak egy-két játékos megbetegedéséről tudtak, ezért azon az állásponton voltak, hogy le kell játszani a mérkőzést, de miután értesültek a többi esetről, illetve Csank János kórházba kerüléséről, evidensnek érezték, hogy el kell halasztani a mérkőzést.

„A héten a váci csapat megkeresett bennünket, hogy a csapat több tagja lázas és a mérkőzés halasztását kérte. Ez a mai vírusos világban teljesen hétköznapi jelenség. Mi 3 héttel ezelőtt jártunk hasonlóképpen 11 játékosunk lett koronavírusos. Sajnos a mai amatőr labdarúgásban a fair play és a egészség megvédése teljesen másodlagos lett. A mi halasztási kérésünket az ellenfelünk természetesen elutasította. A mostani negatív trendnek megfelelően mi is a játék mellett döntöttünk, nem fogadtuk el a váciak kérését. Szombat délután megtudtuk, jött a hír, hogy a váciak szakvezetője, Csank János koronavírusos lett (több újabb játékos is lázas lett a hazai csapatból) és tüdőgyulladással kórházba is került, felvettük a kapcsolatot a váci csapat vezetőivel és felajánlottuk a halasztás lehetőségét – ezzel is hozzájárulva a mesterük gyógyulásához. Én azt gondolom ,hogy ebben a mai felzaklatott világban a fair play és az emberség sokkal fontosabb, mint a 3 pont megszerzésének lehetősége. Ez a hozzáállás a Hódmezővásárhely FC értékrendjében mindenek felett van. Remélem ez a hozzáállás példaértékű lesz minden amatőr csapat számára! Innen is kívánunk Csank János szakvezetőnek illetve a váci csapat minden beteg játékosának mihamarabbi gyógyulást és felépülve  a zöld gyepen normál körülmények között dőljön el a 3 pont sorsa” – nyilatkozta Kandó Róbert vezetőedző.

 

Author: Szeri Csaba