Nem sikerült itthon tartani a három pontot

Küzdelmes és hajtós meccset játszottunk az NB III-ban a Szekszárddal, a pontok sorsáról egyetlen gól döntött.

Nehéz és kiélezett mérkőzésre lehetett számítani az NB III-as bajnokság 26. fordulójában. A szintén a kiesés elől menekülő Szekszárd volt szombaton a Hódmezővásárhelyi FC vendége. A pontok begyűjtése mindkét csapat számára rendkívül fontos volt, így a felek nem is rontottak ész nélkül egymásnak. Az első felvonás javarészt kiélezett játékot hozott, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de igazán komoly veszélyt nem feltétlen rejtettek magukban a támadások. Ez pedig a fordulás után sem változott jelentősen, így lehetett sejteni, hogy a fontos három pont sorsáról csupán egyetlen gól is dönthet.

Ezt végül a csereként beállt Péter Antal szerezte meg a 88. percben, így a mérleg nyelve a szekszárdiak felé billent a lefújáskor.

NB III Közép csoport, 26. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Szekszárdi UFC 0-1 (0-0)

HFC: Weszelovszky, Zahorán, Tóth J., Huszár, Váradi, Bata, Molnár, Katona, Forró, Tapiska, Rau
Csere: Tóth M., Gyüre, Orovecz, Mezei, Orosz, Ludánszki, Győrfi, Kemény, Bojtos
Edző: Kandó Róbert

Kiállítva: Huszár

Nyilatkozat: „Sajnos úgy néz ki, most olyan szériában vagyunk, hogy sokkal többet kell tennünk azért, hogy a mérkőzéseket győztesen teljesítsük. Hajtós, ki-ki meccset játszottunk, tipikus egygólos mérkőzést. Sajnos ezt az egy gólt nem mi rúgtuk, így kikaptunk. Van még 12 forduló, ezeken ott a lehetőség, hogy bebiztosítsuk a bennmaradást.”

Author: Szeri Csaba