HFC U15: Fontos győzelmet szereztünk

A SZEOL SC fiataljait sikerült legyőzni.

Megerősítette pozícióját a bajnokság középmezőnyében a Hódmezővásárhelyi FC, ráadásul a srácok továbbra is lőtávon belül vannak az előrébb lévő csapatokkal szemben.

Ehhez a SZEOL SC-t kellett felülmúlni a hétvégén, amely feladatot sikerült jól teljesíteni. Izgalmas gólváltást hozott a meccs, Buzás révén vezetést szereztünk, majd percek múlva egyenlített a Szeged, hogy aztán Buzás újból betaláljon, majd Tóth Miklós ismét egyenlítsen. 2-2-nél jött a szünet.

A fordulás után is maradtak a vásárhelyi helyzetek, igaz ezek közül Pálinkás Róbertnek köszönhetően egyet sikerült értékesíteni. Ennek ellenére mint kiderült ez is elég volt a három pont begyűjtéséhez.

MLSZ U15 II. osztály, Dél-keleti csoport, 21.forduló

SZEOL SC – Hódmezővásárhelyi FC 2-3 (2-2)

HFC: Kalmár, Marton, Török, Pálinkás, Tisza, Buzás, Kothencz, Szirbik, Sajti, Patócs R., Vass
Csere: Kocsis, Patócs G.,Szombathelyi, Bogdány
Edző: Horváth Zoltán

Vásárhelyi gólszerző: Buzás (2), Pálinkás

Nyilatkozat: „Sok hiányzónk volt a mai meccsen, ennek ellenére a srácok betartották a megbeszélt taktikát, küzdöttek, hajtottak, le a kalappal előttük. Ha kihasználjuk a nagy helyzeteinket, nyugodtabban nézhettem volna a meccs végét.”

Author: Szeri Csaba