HFC U17 megye: Megvan a győzelem! 13 gólt vágtunk!

A tabella utolsó helyén álló Móravárosi Kinizsivel játszottunk a megyei U17-es bajnokságban, ahol sikerült begyűjteni az első győzelmünket.

Nehéz szezonja van a HFC csapatának az U17-es megyei bajnokságban, hiszen alapvetően az U15-ös korosztály tagjai vesznek részt ebben a kiírásban, így sokszor megesik, hogy idősebb és fizikálisan erősebb játékosokkal kell felvenni a versenyt. Ez kevés sikert, ugyanakkor rengeteg tapasztalatot eredményezett a szezon során, ám az elmúlt hétvégén a Móravárosi Kinizsi ellen végre sikerült begyűjteni az első győzelmet.

A gyerekek ez alkalommal rendkívül magabiztosan játszottak, alig negyedóra után Buzás Richárd mesterhármasával lódultunk meg, de a félidő végére már el is dőlt a pontok sorsa, 9-1 volt az állás. A fordulás után már kiegyenlítettebb volt a játék, 4-4 gólt szereztek a csapatok, de előnyünk biztos volt, így a győzelem már egy percig sem forgott veszélyben.

Csongrád-Csanád megyei U17 ’A’ csoport, 11. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Móravárosi Kinizsi 13-5 (9-1)

HFC: Vass, Prozlik, Patócs R., Buzás, Tisza, Patócs G., Szombathelyi, Sajti, Bogdány, Szirbik, Dávidházi
Csere: Pletka, Varga, Solymossy, Nagy, Berecz
Edző: Bakos Ádám

Vásárhelyi gólszerző: Buzás (5), Tisza (3), Vass, Szombathelyi, Patócs G., Prozlik, Pletka

Nyilatkozat: „Gratulálok a csapatomnak az idény első győzelméhez. Már a mérkőzést megelőzően is azt gondoltam, hogy talán ezen a meccsen lesz a legnagyobb esélyünk a győzelemre, bár jobban örültem volna, ha az ellenfél nem 10 játékossal áll fel, de erről nem mi tehetünk. Nekünk ebben az idényben minden pont ajándék, mivel U15-os csapatként 2 évvel idősebbek között szereplünk az U17-es megyei bajnokságban.”

Author: Szeri Csaba