HFC U19 Női: Legyőztük a SZEOL-t!

Április 6-án, kedden a SZEOL-t fogadta az U19-es Csongrád-Csanád, Békés megyei bajnokságban szereplő női csapatunk. A lányok itthon tartották a három pontot.

Az elmúlt hetekben Mucsi Dénes tanítványai nem találták a korábban mutatott pazarformájukat, aminek egy vereség és egy meglepő döntetlen lett a végeredménye. A SZEOL elleni, április 6-i mérkőzésen viszont úgy tűnt, hogy ismét magára talált csapatunk.

Horváth Lara büntetőből szerzett vezetést, amire csak a fordulás után érkezett válasz a vendégektől. Szerencsére azonban nem maradt döntetlen az állás, Balog Jázmin gyorsan újra megszerezte a vezetést, Horváth Lara újabb gólja pedig végleg eldöntötte a három pont sorsát.

Csongrád-Csanád, Békés megyei női U19, 12. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL SC 3-1 (1-0)

HFC: Schneider, Balog, Csala, Horváth, Nánási, Bihari, Dobsa, Szöllősi, Varga
Csere: Albert, Pap, Kun, Meleg
Edző: Mucsi Dénes

Vásárhelyi gólszerző: Horváth (2), Balog

Nyilatkozat: „Pozitívum, hogy két mérkőzés után sikerült újra győzni. Sajnos a kapu elé tömörülő ellenfelekkel szemben nem találjuk a megoldást, emiatt nagyon nehéz dolgunk van még ha végig is támadjuk a mérkőzést nem tudunk gólokat szerezni. Hátul meg lassan szokásunkká válik, hogy a kevés ellenfél lehetőségből összeszerencsétlenkedünk nekik egy gólt. Mindkét oldalon javulnunk kell, mert a következő mérkőzéseken ez kevés lesz.”

Fotó: Mihály István

Author: Szeri Csaba