HFC U17: Nem sikerült pontot lopni a Gyöngyhalászoktól

A sereghajtók összecsapását a Sárréti Gyöngyhalászok nyerték.

Szűk kerettel tudtunk csak elutazni Füzesgyarmatra az U17-es bajnokság hétvégi fordulójában. Ennek ellenére bő félóra játék után Késmárki Viktor góljával vezetést szereztünk. A hazaiak azonban agilisan játszottak és alig 20 perccel a vége előtt egyenlítettek, majd a 80. percben a vezetést is átvették. Az utolsó 10 percre nem sikerült megújulnunk, így a pontokat Füzesgyarmaton maradtak.

MLSZ Regionális U17, Dél-keleti csoport, 21. forduló

Sárréti Gyöngyhalász GYSE – Hódmezővásárhelyi FC 2-1 (0-1)

HFC: Tóth, Mucsi, Kolompár, Balázs, Késmárki, Török, Szabó, Szántó, Tatár, Nagy, Schneider
Csere: Vass
Edző: Dezső Ferenc

Vásárhelyi gólszerző: Késmárki

Nyilatkozat: „Emberként eltudom fogadni, hogy ilyen szociálisan érzékeny csapatom van, hogy minden rászorulón segítünk, de edzőként ezt már sokkal nehezebb feldolgozni! Az ellenfelünk egyenlítő góljáig jól játszottunk, uraltuk a mérkőzés, gólt rúgtunk, helyzeteket alakítottunk ki, de a bekapott gól után belelkesedett ellenfelünk második hibánkat is kihasználta, és ezzel két lövésből két gólt rúgott, és ha nem is megérdemelten, de otthon tartotta a 3 pontot!”

Author: Szeri Csaba