HFC II.: Itthon maradt a három pont

A 23. megyei bajnoki fordulóban a Székkutas volt az ellenfelünk.

Hazai pályán, a kiesés elől menekülő Székkutas ellen folytattuk a megyei élvonalbeli bajnokságot. Fiatal csapatunk ez alkalommal összeszedett és jó játékkal rukkolt elő, aminek kifejezetten magabiztos győzelem lett a vége.

Külön öröm lehet, hogy hat gólunkat, hat különböző játékos szerezte, veszélyesen és jól játszottunk, aminek megérdemelt három pont lett az eredménye.

Csongrád-Csanád megyei I. osztály, 23. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Székkutas TC 6-1 (2-0)

HFC: Tóth M., Tóth J., Bánfi, Rostás, Papp, Nagy At., Árgyelán, Urbán, Kemény, Pacskó, Paku
Csere: Kekezovic, Győrfi, Bogdánovits, Bereczki, Lukács, Virág, Szőke
Edző: Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Árgyelán, Nagy At., Kemény, Tóth J., Rostás, Lukács.

Nyilatkozat: „Fiatal csapatom hullámzó teljesítményt szokott nyújtani, ma a hullámvölgy tetején voltunk. Megérdemelten nyertünk.”

Fotó: archív

Author: Szeri Csaba