Koncz Zsolt a HFC új vezetőedzője

A Hódmezővásárhelyi FC hétfőn sajtótájékoztatón mutatta be az NB III-ra készülő felnőtt csapat új vezetőedzőjét. A feladatot a korábban játékosként az élvonalban is szereplő Koncz Zsolt látja el.

Az előző héten eldőlt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a következő NB III-as szezont 3×20 csapatos formában képzeli el, mindez azt jelenti, hogy a Hódmezővásárhelyi FC is megőrizheti tagságát. A klub élni is kíván ezzel a lehetőséggel, a csapat irányítását pedig a korábbi kiváló játékos, a Szentest a megyei bajnokságban dobogóra vezető Koncz Zsolt veszi át.

„Az utolsó három bajnoki mérkőzésen Bacsa Zsolt és Ludánszki Bence irányították az NB III-as csapatunkat. Azonban úgy éreztek, hogy egy külső impulzusra, egy új szakemberre van szükségünk, aki új lendületet és filozófiát tud meghonosítani. Fontos volt, hogy megfelelő játékossal múlttal, de edzői tapasztalattal is rendelkezzen az illető, így esett a választásunk Koncz Zsoltra. A megyében sokan ismerik a nevét, a magyar első- és másodosztályban is számtalan meccsen lépett pályára. Egy olyan fiatal és ambiciózus edzőről beszélünk, aki beleillik abba a rendszerbe és elképzelésbe, amit meg szeretnénk honosítani, és ezáltal, előrébb vinni a vásárhelyi labdarúgást” – mondta el Horváth Zoltán klubelnök.

A koncepció abban a tekintetben továbbra sem változik, hogy a csapat magját elsősorban vásárhelyi vagy vásárhelyi kötődésű játékosok adják. Koncz Zsolt munkáját másodedzőként Antal Krisztián segíti, a kapusedzőnk Kovács Krisztián lesz.

„Először is köszönöm a lehetőséget. Óriási megtiszteltetés ez számomra. Úgy gondolom, azzal tudtam kivívni a lehetőségét, amely munkát Szentesen letettünk az asztalra az utóbbi egy évben. Persze biztosan az előzmények is szerepet játszottak ebben. Mindenképpen szerettem volna élni a lehetőséggel, amit az élet adott. Szeretném megragadni és szeretnék a futballban dolgozni, hiszen ez mindig is az életem része volt” – mondta el Koncz Zsolt.

„Egy stabil középcsapattá szeretnénk formálni a Vásárhelyt, hogy végre egy olyan évet tudjunk maga mögött a társaság, ahol nem kell remegni, hogy a kiesés szele mindig ott lebeg. Az, hogy mire leszünk képesek természetesen a játékoskeret kialakításán múlik legfőképpen, azon, hogy akár kikkel tudunk erősíteni, hogy milyen munkát tudunk közösen elvégezni. Nem félek a feladattól. A koncepció mindenképpen az, hogy a vásárhelyi játékosoknak kell alkotniuk a csapat nagyobb részét, ezzel nincs is probléma, hiszen rengeteg tehetség került már ki Hódmezővásárhelyről. Bízom benne, hogy meg fogjuk találni a közös utat, azt ami előre fogja lendíteni a vásárhelyi labdarúgást. Nem csak a felnőtt csapat terén, hanem minden fronton, hogy a vásárhelyi labdarúgás olyan szép fényében kezdjen tündökölni, mint a rég múltban. Ez a klub, ez a csapat sokkal többre hivatott, a stabil NB III-ra, de a későbbiekben akár nagyobb terveket is lehet szövögetni” – tette hozzá az új tréner.

Koncz Zsolt június 28-án kezdi meg a közös munkát a csapattal.

Author: Szeri Csaba