HFC U16: Pontot szereztünk az Ikarus ellen

Hazai pályán, az Ikarus fiataljai ellen folytatta a bajnokságot a HFC U16-os együttese.

Az Ikarus BSE ellen folytatta a bajnokságot a HFC U16-ös csapata. A találkozó nem is indult rosszul vásárhelyi szempontból, hiszen bő negyed óra után Orovecz Balázs góljával sikerült vezetést szerezni. Ezt követően a lehetőségek is megvoltak az előny növelésére, ám ez nem jött össze. Sőt a fordulás után egyenlítettek a fővárosiak, aminek köszönhetően végül osztozkodtunk a pontokon.

MLSZ Regionális U16, Kiemelt, Keleti csoport, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Ikarus BSE 1-1 (1-0)

HFC: Solymossy, Vass, Orovecz, Sajti, Pálinkás, Duray, Török, Buzás, Patkós, Márton, Kothencz
Csere: Kalmár, Kocsis, Szabó, Szirbik, Bogdány
Edző: Horváth Zoltán

Vásárhelyi gólszerző: Orovecz

Nyilatkozat: „Jó erőkből álló ellenféllel szemben reális eredmény született. Nyerhettünk volna, ha több az erő. Sajnos az nem fér bele, hogy néhány játékos olyan, mint a mesegyerek: hol volt, hol nem volt edzésen.”

Author: Szeri Csaba