HFC Leány U19: Pontszerzéssel indult a szezon

A Monor elleni pontszerzéssel kezdte a bajnoki szezont a HFC U19-es leány csapata.

Remek időben, remek mérkőzéssel indította a szezont a Hódmezővásárhelyi FC U19-es leány csapata a bajnokságban. A lányoknál az edzői feladatokat Török Bence és Kis Dávid vette át a nyáron. A keretben is történtek változások, Matók Kittit a St. Mihály együttesétől igazoltuk, de Telek Vanda is visszatért Hódmezővásárhelyre.

Leány Regionális U19, Közép-keleti csoport, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Monori SE 1-1 (1-0)

HFC: Varga B., Csala, Horváth, Matók, Nánási, Bihari, Szűcs-Szabó, Borsodi, Meleg, Kun, Telek
Csere: Schneider, Balog, Pap, Dobsa, Albert, Ritzl, Szőllősi
Edző: Török Bence, Kis Dávid

Vásárhelyi gólszerző: Matók

Nyilatkozat: „Rögtön az első fordulóban szabadnapos volt csapatunk, így a regionális U19-es bajnokság Közép-Keleti csoportjának küzdelmei csak múlt vasárnap kezdődtek el a lányok számára, amikor kiváló időjárási körülmények között, napsütéses időben, hazai pályán fogadtuk a Monor együttesét. A keret kétharmada élete első nagypályás tétmérkőzését játszotta, emiatt kicsit idegesen kezdtük a mérkőzést, azonban a 23. percben a St. Mihály gárdájától nyáron leigazolt Matók Kitti távoli bombájával megszereztük a vezetést. A mérkőzést ekkora már csapatunk irányította, a Monor csupán néhány pontrúgást követően tudott helyzeteket kialakítani. A találkozót az első és a második félidőben is végleg lezárhattuk volna, azonban a kialakított helyzeteinket sajnos nem sikerült gólra váltani, ami a mérkőzés 92. percében egy újabb monori rögzített helyzetet követően megbosszulta magát. A játék teljes képét és kihagyott helyzeteket tekintve igazságosnak nevezhető a döntetlen, azonban egy kis szerencsével akár győzelemmel debütálhattak volna a lányok, akiket így is minden dícséret megillet. A mérkőzést közös vacsora követte az U16-os keret játékosaival kiegészülve, majd együtt tudtuk megnézni a magyar válogatott Albánia elleni vilagbajnoki-selejtezőjét a klubhelyiségben, amiért külön köszönetet mondunk Gercsó Ivettnek, Horváth Zoltánnak és Varga Róbertnek. A bajnokság 2021. szeptember 19-én, 12:30-tól, hazai pályán folytatódik a Soroksár ellen, bízunk benne, hogy ekkor már mindhárom pontot itthon tudja tartani csapatunk. HAJRÁ HFC!”

Author: Szeri Csaba