HFC II.: Megvan az első győzelmünk

A Tiszasziget ellen sikerült megszerezni a győzelmet.

A negyedik fordulóban megszerezte első bajnoki győzelmét a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata. A srácok ráadásul az elmúlt években rendre jól szereplő Tiszaszigetet tudták elcsípni. Félóra után Kökény öngóljával kerültünk előnybe, de a félidő vége előtt Kecskeméti növelte az előnyünket A fordulás után pedig Papp Ernő hizlalta tovább az előnyt, kialakítva a 3-0-s végeredményt.

Csongrád-Csanád megyei I. osztály, 4. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Tiszasziget SE 3-0 (2-0)

HFC:Heckó, Tóth J., Rajsli, Rostás, Orovecz, Hajdú, Papp M., Papp E., Nagy A., Kecskeméti, Becsek
Csere:Kekezovic, Mucsi, Bogdánovits, Bereczki, Árgyelán, Babcsán, Tóth I.
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Vásárhelyi gólszerzők: Kökény (ög), Kecskeméti, Papp E.

Jók: mindenki

Nyilatkozat: „A mai mérkőzésen éreztem először azt, hogy a játékosaim kezdik megérteni azt, amit kérek tőlük mind hozzáállásban, mind játékban. Az egész mérkőzésen koncentráltan játszottunk. Nem hagytuk kibontakozni a jó képességű játékosokból álló vendégcsapatot. A 3 gólunk mellett sok helyzetünk is volt, és ma a védekezésünk is jól működött. Gratulálok a csapatnak!”

Author: Szeri Csaba