Ki ütött minket a Paks

A mezőny egyik legjobb csapatával, a Paksi FC II-vel mérkőztünk, pechünkre ráadásul a válogatott szünetben.

Semmiképpen nem számítottunk könnyű mérkőzésre az ügyes fiatalokból és a néhány NB I-es rutinnal is bíró játékossal felálló Paksi FC II. ellen. A hazaiak kezdése viszont még minket is meglepett, hét perc után két góllal vezettek, a 20. percben pedig a harmadik góljukat is meglőtték. Ezt követően cserékkel igyekeztünk változtatni, de a fordulás után is a hazaiak akarata érvényesült, újabb három gólt szereztek. A 71. percben Kiss Krisztián szépített, de ez valóban csupán szépségtapasz volt, ráadásul a Paks a hetedik gólját is meglőtte 4 perccel később. A Dabas-Gyón ellen mindenképpen javítanunk kell.

NB III Közép csoport, 11. forduló

Paksi FC II. – Hódmezővásárhelyi FC 7-1 (3-0)

HFC: Weszelovszky, Pilán, Huszár, Ondrejó, Németh, Bata, Mezei, Povázsai, Kiss, Orosz, Tapiska
Csere: Füstös, Kovács, Zahorán, Gyürki, Orovecz, Molnár Á., Bány, Katona, Antman, Hegedűs, Bartyik
Edző: Koncz Zsolt

Vásárhelyi gólszerző: Kiss

Nyilatkozat: „Aki játszott a mérkőzésen szégyellje magát az eredmény miatt. Nem tehetjük meg, egy város címerét viselő mezben, hogy ilyen eredmény szülessen, bárki ellen is játszik a hódmezővásárhelyi csapat. A szurkolóinknak nagyon köszönöm, hogy elkísértek minket, ennél már csak jobb lehet a folytatás.”

 

Author: Szeri Csaba