HFC II.: Újabb három pont a megyében

A DAFC Szegedet sikerült legyőzni 2-1-re.

Újabb mérkőzésén szerzett pontot a Hódmezővásárhelyi FC II. a Csongrád-Csanád megyei élvonalban. A DAFC Szeged elleni mérkőzésen előbb ugyan hátrányba kerültünk, de Rajsli Dániel góljával a fordulás után sikerült egyenlíteni. Ezt követően megvoltak a helyzeteink a vezetés megszerzéséhez, ám úgy tűnt, hogy az ehhez szükséges gólt nem sikerül meglőni. A hajrában azonban egy számunkra szerencsés öngóllal mégis meglett a vezetés és ezzel a győzelem.

Csongrád-Csanád megyei I. osztály, 9. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – DAFC Szeged 2-1 (0-1)

HFC: Heckó, Tóth J., Rajsli, Nagy, Rostás, Kecskeméti, Hajdú, Gyüre, Antman, Papp M., Becsek
Csere: Kekezovic, Tóth I., Virág, Árgyelán
Edző: Bacsa Zsolt

Vásárhelyi gólszerző: Rajsli, Nagy M. (ög)

Nyilatkozat: „Egy jól felkészített, sokat futó ellenfél ellen játszottunk. Úgy gondolom, hogy összességében egy gólos győzelmünk megérdemelt a második félidőben nyújtott játékunk alapján. Viszont a játékunk nagyon hullámzó, vannak kiváló periódusaink, és vannak vállalhatatlan periódusok. Szeretnénk a jó játékot állandósítani, és pénteken megszerezni a 3 pontot a Grosics ellen.”

Author: Szeri Csaba