HFC II.: A listavezető otthonában jártunk

Az első félidőben úgy tűnt sima szegedi győzelem születhet, a fordulás után kis híján magunkra találtunk.

3-2-re kapott ki a listavezető Szeged-Csanád GA II. vendégeként a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata. A találkozó meglehetősen rosszul kezdődött számunkra, hiszen bő fél óra elteltével már 3-0-ra a szegediek vezettek. A sorainkat a fordulás után sikerült rendezni. A 60. percben Kecskeméti szépíteni tudott, majd bő 10 perccel a vége előtt Zahorán faragott a hátrányból. Helyzeteink ezt követően is adódtak, de az egyenlítés már nem jött össze.

Csongrád-Csanád megyei I. osztály, 10. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Hódmezővásárhelyi FC 3-2 (3-0)

HFC: Heckó, Rajsli, Nagy A., Rostás, Kecskeméti, Hajdú, Tapiska, Povázsai, Papp, Zahorán, Paku
Csere: Kekezovic, Urbán, Babcsán, Bogdánovits, Becsek
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Vásárhelyi gólszerző: Kecskeméti, Zahorán

Nyilatkozat: „A gyáva, tűz nélküli első félidő után a második játékrészben csak szorossá tudtuk tenni az eredményt.”

Author: Szeri Csaba