HFC U17: A SZEOL elvitte a pontokat

Nem sikerült elcsípni a tabella elején álló szegedieket.

Hazai pályán, a SZEOL SC ellen folytatta az U17-es regionális bajnokságot a HFC csapata.

A találkozó nem sikerült tökéletesre, a tabella elején álló szegediek ellenünk is bizonyították, hogy miért vannak ott, ahol. Igaz a mieink meglehetősen felforgatott hadrendben léptek pályára, ehhez képest igyekeztek helytállni. A hajrában Varsányi találatával szépíteni tudtunk, de a pontok itthon tartása sajnos nem volt reális.

MLSZ Regionális, U17, Dél-keleti csoport, 12. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – SZEOL SC 1-5 (0-2)

HFC: Tóth, Prozlik, Benk, Szántó, Vizi, Bogdány, Varsányi, Sibán, Kocsis, Virág, Nagy L.
Csere: Nagy N.,Pletka
Edző: Bakos Ádám

Vásárhelyi gólszerző: Varsányi

Nyilatkozat: „Furcsa egy 5-1-es vereségre ezt mondani, de büszke vagyok a csapatomra, mert nagyon tartalékos, soha nem látott összeállításban,  végig fegyelmezetten,  nagyot küzdve,  tisztesen helytálltak, egy jobb képességű ellenféllel szemben.”

Author: Szeri Csaba