Újabb hazai győzelem az NB3-ban!

A mérkőzés elején a csapatok ismerkedtek egymással és a pályával egyaránt. Az első percekben Vladul került helyzetbe, viszont a labda a kapus kezében kötött ki. Támadásaink nagy része pontrúgással fejeződött be, de ezekből gól nem született egészen a 25. percig, mikor Schildkraut szöglete jól ment a kapu előterébe, de kifejeltük a labdát, majd Vladulhoz került, ő visszaemelte Hunya pedig magabiztosan eltolta a kapus mellett a labdát. Az első félidőben Schildkrautnak volt három veszélyes kapura lövése: egyszer a kapu fölé ment a labda, két esetben pedig a vendég kapus bravúrral hárított. Egy szögletet követően Vladul fejelt kapura, de egy vendég játékos keze hozzáért a játékszerhez, a játékvezető sípja viszont néma maradt. A későbbiekben Markó fordult be szépen de Deczki egy hatalmas bravúr védéssel hárította lövését. A második félidő közepén egy szép akcióból balról beadott labdára Pesuth és Irmes érkezett, viszont a labda a kapu fölé ment. A 80. percben Bata készített le Ondrejónak, aki a játékszert 20 méterről bombázta kapura, viszont lövése a kapufát találta el. Több veszélyes beívelésünk is akadt még, de több gól nem esett a mérkőzésen.

Hódmezővásárhelyi FC–Cegléd 1–0 (1-0)

Gólszerző: Hunya (25.).

NB III., Közép csoport, 21. forduló.

Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhelyi Városi Stadion.

Vezette: Fehérvári Patrik (Flinta, Németh B.).

HFC:

Deczki – Orosz, Hunya, Szabó P., Zámbori, Juhász J., Pesuth (Bogdán, 78.), Schildkraut (Zabari, 87.), Hegedűs (Ondrejó, 78.), Irmes (Zana, 78.), Vladul (Bata, 85.).

Edző: Antal Krisztián.

Cegléd:

Haála – Orlov, Schmidtka, Rjaskó, Kovács K. (Ványi, 73.), Papp Gy., Juhász A. (Tóth R., 81.), Széplaki, Telinger, Annus, Markó.

Edző: Schmidt Balázs.

Nyilatkozat: Örülünk, hogy 2023 első bajnoki mérkőzését be tudtuk húzni, ez fontos lépcsőfok volt a számunkra. Azt gondolom sok helyzetet alakítottunk ki, ezek kimaradtak, az ellenfélnek is volt pár kísérlete, de egy esetben kellett Deczkinek igazán nagyot védenie. A pontrúgásokban erősek tudtunk maradni. A második félidőben volt egy negyed óra, amikor nem olyan volt a játék összképe, amit vártam, nem találtuk meg a védelmi vonalakat, lassan zártunk vissza. A mérkőzés hátralévő szakaszában volt két beadásunk, amivel lezárhattuk volna a meccset. Az első mérkőzés minden szempontból nehéz, illetve a pályának az állapota is megnehezítette a dolgunkat, de a lényeg, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot. A kilátogató szurkolóknak pedig köszönjük a támogatást!

Author: Fejes Loretta