Győzelem a bajnoki főpróbán.

A mérkőzés első pillanatától magunkhoz ragadtuk az irányítást és végig domináltuk a mérkőzést. Az első gólig a 17. percig kellett várni, amikor Deczki kirúgásából Guth vezette a labdát, majd passzolt Rabecz Valternek, aki szép gólt ragasztott a hosszú felsőbe. A 31. percben Gréczi passzolt a kapu előterébe, ahol ismét Rabecz Valter érkezett és volt eredményes. Az 54. percben Gréczit szép szólója után a vendégek kapusa buktatta a 16-oson belül, így büntető következett. A sértett állt oda elvégezni a megítélt tizenegyest és magabiztosan értékesítette azt. A 61. percben Orosz ugratta ki a szélen Mahlert, aki laposan középre gurított, Pleszkán pedig lecsapott a labdára és közelről talált a hálóba.

Hódmezővásárhelyi FC – Nagyvárad 4-0 (2-0).
Gólszerző: Rabecz V.(2), Gréczi, Pleszkán.

Felkészülési mérkőzés.
2024. 02. 24. szombat 13:00.
Hódmezővásárhelyi Városi Stadion.

HFC:
Deczki – Guth, Hunya, Zana, Zámbori, Dóra, Borbás M., Sipos, Rabecz V., Gréczi, Tóth P.
Csere: Hegyes, Orosz, Török, Mahler, Hegedűs, Busa, Rabecz B., Pleszkán.
Vezetőedző: Antal Krisztián.

“Jól sikerült lezárni a felkészülést, fontos volt győzelemmel zárnunk, hogy a hitünk, önbizalmunk és a játékunk is tudjon épülni. Voltak hiányérzetek eddig az együttműködésekkel kapcsolatban, de ma ezek a helyére kerültek. Felszabadultan és nagy kedvvel játszottunk, mindenki akart bizonyítani, sikerült egy jó csapatot felőrölnünk.”-Foglalta össze a látottakat Antal Krisztián.

Jövő vasárnap már bajnoki mérkőzés vár a csapatra. Az őszi harmadik helyezett Körösladány együttesét látja vendégül NB III-as gárdánk. Várunk minden érdeklődőt az első tavaszi bajnokira, szurkoljuk ki együtt a győzelmet! 

Author: Fejes Loretta