Tavaszi 8. győzelmét is megszerezte NB III-as csapatunk.

A 8. percben Mahler 16 méterről leadott lövését kellett Gyetvánnak kiütnie. A 18. percben Haragos szabadrúgása szállt remekül a kapu felé, de Deczki védeni tudta életerős lövését. A 30. percben ismét Haragos adott le közelről egy lövést, de kapusunk a helyén volt. A 36. percben egy eladott labdára csapott le a Honvéd II., amelyből Simon tudott gólt szerezni. A 40. percben egy jobb oldali támadást követően Guth nagy erejű lövése szállt a kapu fölé. A 43. percben Rabecz szöglete után a lecsorgóra Török érkezett és lőtte ki a hosszú alsót. A fordulást követően az első lehetőség csapatunk előtt adódott: Az 56. percben Gréczi lódult meg a szélen és lőtt a kapu mellé. Az 58. percben Mahler lövése szállt a kapu fölé. A 60. percben először egy távoli lövést kellett kapusunknak kiütnie, majd a kipattanóra Menyhárt érkezett és közelről lőtt kapura, kapusunk pedig ismét védett. A 74. percben egy legurított szabadrúgást Zana bombázott laposan a rövidbe. A 90. percben még Deczkinek kellett egy vendég fejes óriási bravúrral hárítania.

Hódmezővásárhelyi FC–Budapesti Honvéd-MFA II. 2–1 (1-1).
Gólszerzők: Török (43.), Zana (74.), ill. Simon B. (36.).


NB III. Dél-keleti csoport, 27. forduló. 2024.05.05. 17:00
Hódmezővásárhely, Hódmezővásárhelyi Városi Stadion.
400 néző.
Vezette: Hajdú Dávid (Kovács Z., Ancsin).


Hódmezővásárhelyi FC:

Deczki – Gréczi (Czékus, 91.), Molnár B., Mahler (Rabecz B., 83.), Török, Sipos, Dóra, Guth, Zana, Tóth P. (Orosz, 83.), Rabecz V. (Hegedűs, 60.).
Edző: Antal Krisztián.


Budapest Honvéd-MFA II.:

Gyetván – Hancz, Simon B. (Tóth L. a szünetben), Kalocsány (Polák, 76.), Kis (Horváth B., a szünetben), Kaczvinszki, Nagy Z., Pintér (Menyhárt, 8., Sebestyén, 83.), Haragos, Gincsai, Kocsis.
Edző: Kurucsai Milán.

Nyilatkozat: Szimpatikus akadémisták ellen játszottunk, akik jól futballoztak, de meglepetést nem tudtak okozni. A saját hibánkból került előnybe a Honvéd II., ezt még a félidő előtt javítani tudtuk. A szünet után próbáltuk a széleket jobban erőltetni, majd egy szabadrúgás után szereztük meg a győztes találatot. Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a támogatást, isten éltesse Deczki Mátét!

A második ESMTK kikapott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.-től, így együttesünk három pontra megközelítette a riválist. 

Jövőhét vasárnap 17:00-tól a tabella 10. helyén álló Meton-FC Dabas SE otthonában lép pályára.

Author: Fejes Loretta