Döntetlen a Nagylak otthonában.

Nagylak–Hódmezővásárhelyi FC III. 3–3  (1-2).

gólszerző: Ohát (40.), Jakucs (48.), Rácz R. (82., 11-esből), ill. Papp T. (10.), Kecskeméti (17., 65.).

Csongrád-Csanád Vármegyei IV. osztály Tisza-Maros csoport 21. forduló.

Nagylak, Nagylak Sportpálya

2024.05.12. 17:00.

Nagylak FC:

Gémes (Pipicz, 46.) – Jakucs, Nagy, Ohát, Igaz, Rácz M., Farkas, Jakobovics (Szebenyi, 46.), Szueta (Tóth B., 89.), Tóth T., Rácz R.

HFC III.:

Oláh Z.- Szabó B. (Bánfi, 46.), Nagy M. (Szűcs, 64.), Zsadányi (Kardos, 64.), Kecskeméti, Papp (Pallai, 46.), Valaczkai, Török (Szemán, 76.), Nagy Sz. (Sipos, 73.), Barankai, Kovács S.

Nyilatkozat: A dobogóért folyó küzdelemben egy vereséggel felérő döntetlen jött össze. Nem sikerült dominálnunk a meccsen és sajna hiába volt két gólos előnyünk is a meccs során, sajnos még ez is kevésnek bizonyult. Ez az első éve a csapatnak így együtt, ehhez képest sikerült egy jó közösséget összehozni, amely a legfontosabb ebben a ligában. A következő szezonban viszont látok rá esélyt, hogy ha ez a gárda így marad akkor a bajnoki címért mehet! Persze ehhez majd le kell fektetni egy pár alap dolgot, ami a sikerhez nélkülözhetetlen. A hátralévő két mérkőzésünkön pedig igyekszünk kiszolgálni a hazai közönséget!

Szombaton 14:00-tól a Kübekházát látja vendégül a csapat.

Fotó: Archív.

Author: Fejes Loretta