
Az elmúlt héten kezdte meg a felkészülést második csapatunk a február 15-ei rajtra. Szombaton pedig már edzőmérkőzésen is bizonyíthatott a gárda.
HFC II. – Deszki SC 1-2 (1-1).
Gólszerző: Orovecz.
HFC II.:
Kalmár (Tóth) – Czinkóczi (Vass), Pacskó, Péter, Török – Tatár (Horváth), Buzás (Knapecz), Kis (Hajduk) – Barna (Arany), Orovecz, Pálinkás (Juhos).
Edző: Horváth Zoltán
Nyilatkozat: A héten egy állapotfelméréssel kezdtünk, majd egy egymás közti játék szerepelt a programban, így vágtunk neki az első felkészülési mérkőzésnek. A hosszú kihagyás meg is látszott a csapat teljesítményén, pontatlanok, tompák voltunk különösen az első 30 percben. Ekkor a Deszk fölénk nőtt a játék minden elemében, egy jogos büntető után vezetést is szereztek. Ezt követően sikerült kicsit rendezni a sorokat és egy szép akció után egyenlítettünk. A második félidő elején mi uraltuk a játékot, de nem sikerült vezetést szerezni. Az utolsó 30 percre rányomta a bélyegét a két csapat játékára a sok csere, itt értékelhető játék már nem alakult ki. A végén egy eltolódás után kaptunk egy gólt, így vereséggel kezdtük meg az edzőmérkőzések sorát, aminek különösebb jelentősége nincs. Ennek ellenére fontos lenne, hogy már a felkészülési meccsek alkalmával visszatérjünk a győztes útra, mert a rosszul sikerült ősz után szükség van az önbizalom megerősítésére.
Folytatás szombaton hazai pályán a Jász-Nagykun-Szolnoki megyei I. osztályú Kunszentmárton csapata ellen.