
HFC II. – Kunszentmárton 2-1 (2-0).
Gólszerző: Orovecz, Pacskó.
HFC II.:
Hegyes (Kalmár) – Telek (Vass), Pacskó, Péter (Kocsis), Török (Czinkóczi) – Buzás (Tatár), Kis (Sallai), Hajduk – Barna, Orovecz (Gila), Pálinkás (Sallai).
Edző: Horváth Zoltán
Nyilatkozat: A héten nagyon kemény munkát végeztek a srácok, így érthetően a frissesség hiányzott a lábakból, de ennek most van itt az ideje. Jobban működött a letámadásunk, mint a múlt héten, abban bízom, hogy ezen a területen még nagyon sokat fogunk fejlődni. Kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek és megérdemelten vezettünk két góllal a félidőben. Egy komoly helyzete volt a vendég csapatnak, de ekkor a kapusunk bravúrral hárított. A második játékrészben még inkább uraltuk a meccset, ami azért is örömteli, mert három U17-es korú játékost is bevetettünk. Nem okoztak csalódást, bizonyították, hogy lehet velük számolni. Több nagy helyzetünk is volt, de nem sikerült újabb gólt szerezni. A vendégeknek a 91. percig kapura lövése sem akadt, ezért bánt egy kicsit, hogy egy kontra után átszaladtak rajtunk és nem hoztuk le kapott gól nélkül a meccset. Azonban a felkészülés ezen szakaszában a mai teljesítménnyel nem lehetek elégedetlen, viszont azt látni kell, hogy rengeteg meló áll még előttünk.
Szerdán a Szentesi Kinizsi gárdáját fogadja második csapatunk.