HFC – Mindszent 7-0 (5-0).
Gólszerzők: Di Mundo (13., 15., 25.), Gréczi (11.), Hajnal (39.), Ötvös (59.), Tóth P. (70.).
HFC:
Somogyi – Guth, Molnár, Zana, Hajduk, Hajnal, Marsa, Török, Gréczi, Ötvös, Di Mundo
Csere: Kálovits, Sági, Hegedűs, Turcsik, Rébék, Nagy, Herczeg, Kovács, Tóth P.
Edző: Szűcs Róbert.
Nyilatkozat: Egy szimpatikus Mindszenttel zártuk 8 hetes felkészülésünket, ahol az eredmény másodlagos, de azért örülök, hogy szép gólokat tudtunk lőni, és több taktikai elemet is gyakorolhattunk. Játékosunknak, Tóth Péternek mielőbbi, teljes felépülést kívánunk bokatöréséből az egész csapat nevében. Várunk vissza, Peti!
Jövő vasárnap pedig már bajnoki mérkőzésen lép pályára NB III-as együttesünk. A tavaszi szezon első bajnokiján a Csepel otthonába látogat csapatunk.










