Szerző: Szeri Csaba
Az Ásotthalom ellen kezd a HFC II.
A hétvégén nem csak az NB III-ban szereplő HFC számára indul a tavaszi bajnokság, hanem a megyeiélvonalban vitézkedő HFC II. is megkezdheti a menetelést. Bacsa…
Megyei négyes döntőben az U13-as futsal csapataink
Az elmúlt hétvégén rendezték a megyei futsal bajnokság U13-as csoportjának középdöntőjét. A Hódmezővásárhely csapatai sikerrel vették az akadályt és bejutottak a megyei négycsapatos döntőbe.
„Azt várom, hogy beérjen a munka”
Elrajtolni látszik a hétvégén az NB III Közép csoportjának mezőnye. A Hódmezővásárhelyi FC a tervek szerint a Mórahalom csapatával találkozik vasárnap. A bajnoki rajt előtt…
„A három pontért fogunk küzdeni!”
A tervek szerint és az előrejelzéseket elnézve vasárnap már semmi sem állhatja útját annak, hogy a Hódmezővásárhelyi FC számára megkezdődjön a tavaszi futballidény. A Mórahalom…
Saját térfélről a léc alá
Prasler Thomas Michel az elmúlt nyáron érkezett Vásárhelyre, ősszel pedig a csapat összes mérkőzésén a kezdőben kapott helyet. A villámgyors szélső a Kozármisleny ellen egy…
Ha lesz meccs, akkor a három pont a cél
Benne van a pakliban, hogy elmarad a hétvégi, Makó FC elleni tavasznyitó bajnoki mérkőzés a cifrára sikerült időjárás miatt. A tél a megyei bajnokság kezdését…
Akit a Loki fertőzött meg a focival
Pataki Zsolt 2016 nyarán szerződött Hódmezővásárhelyre. 34 bajnoki mérkőzésen volt kezdő a védelemben, de három góllal is észre vétette magát: a Szentlőrinc, a PMFC és…
A Tiszasziget ellen hangolt a hétvégére a HFC II.
A hétvégi bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta szerdán este a Hódmezővásárhelyi FC II. A Vinnai-Bacsa tanítványok nem a felkészülési sorozat legjobb teljesítményével rukkoltak…
Győzelem a Jánoshalma ellen
A Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata szerdán a Bács-Kiskun megyei élvonal második helyezett csapatával, a Jánoshalmával gyakorolt. Mátó Gergő duplájával és Rácz Dezső góljával 3-0-ra…
Kistelekről Szegeden át Vásárhelyig
2012 óta focizik Hódmezővásárhelyen Szatmári Róbert. Az U17-eseknél kezdte kék-sárga pályafutását, majd az U19-ben, a megyei élvonalban és az NB III-ban is játszott, de védett…