Megyei U19: Kisteleken folytattuk a jó szereplést
A Kistelek vendégeként is győzni tudott a Hódmezővásárhelyi FC U19-es csapata a megyei bajnokságban.
Könnyű meccsen 14 gól és 3 pont
A sereghajtó Karcaggal találkozott a hétvégén az I. osztályban szereplő U13-as csapatunk. Simán bezsebeltek a három pontot.
Peches mérkőzés a listavezető otthonában
Az NB III Közép csoportjában éllovas Szentlőrinc SE vendégeként lépett pályára a hétvégén NB III-as felnőtt csapatunk. Helyzetek sokaságát sikerült kidolgoznunk, a pontok mégis a…
HFC U15: Nem sikerült pontot szerezni
A Gyulával játszott a hétvégén újabb bajnoki meccset a HFC U15-ös csapata, a pontszerzés viszont most sem sikerült.
Fontos győzelem a Gyula ellen
A Gyula ellen folytatódott a hétvégén U14-es csapatunk számára a II. osztályú bajnokság. Fiataljaink 5 góllal voltak jobbak az ellenfélnél.
Osztozkodtunk a pontokon a Makóval
Egyetlen ponttal kellett beérnünk a Makó FC II. ellen.
Megyei U14: Ikszeltünk a legnagyobb riválissal
Egyetlen ponttal kellett beérnünk az L-IT-SZEAC ellen a megyei U14-es bajnokságban.
Baján jártak az U11-esek is
A Hódmezővásárhelyi FC U11-es csapata is részt vett a bajai rendezésű Bozsik B Tornán.
Két meccsen négy pont a Gyula ellen
Startolt a tavasz a HFC U17-es és U19-es csapata számára a III. osztályú bajnokság Dél-keleti csoportjában. Dezső Ferenc tanítványai győzelemmel kezdtek, a Bacsa-Vinnai legények pedig…
1 győzelem, 1 vereség Sándorfalván
A L-IT-SZEAC vendégeként kezdte a tavaszt a Hódmezővásárhelyi FC U14-es és U15-ös csapata. A fiatalabbak nyerni tudtak, az idősebb korosztály azonban alulmaradt.