Győzelemmel indult a bajnokság

Felnőtt csapatunk a megyei élvonalban kezdhette meg az új szezont, a Csongrád ellen, hazai pályán játszottuk az első találkozót.

Megvan az első bajnoki győzelem!

Jobban nem is indulhatott volna a Csongrád elleni találkozó, hiszen alig néhány perc után Rácz Dezső góljával már meg is szereztük a vezetést. Bő fél óra játék után pedig már 3-0 állt az eredményjelzőn. Rácz előbb duplázott, majd Mezei Olivér is betalált.

A tetemesnek tűnő előny, ha hintába nem is ültette a mieinket, de kissé talán belekényelmesedtünk a találkozóba, hiszen újabb gólt a fordulás után nem lőttünk, igaz a védelem állta a sarat, Selyem Zsolt ugyan a 66. percben szépített, de több alkalommal nem voltak eredményesek a vendégek.

Csongrád megyei I. osztály, 1. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Csongrád-Kunság Aszfalt 3-1 (3-0)

HFC: Varga, Rau, Huszár, Szabó, Bódai, Koncz, Darida, Mezei, Bartyik, Rácz, Povázsai
Csere: Kandó, Komáromi, Győrfi, Kiss, Gyüre, Dér, Bürgés

Gólszerzők: Rácz (2), Mezei illetve Selyem

Author: Szeri Csaba