Az Algyővel játszunk kupaselejtezőt

Szerdán 17 órától hazai pályán, tétmeccsen lép pályára a Hódmezővásárhelyi FC. Az Algyő SK elleni Magyar Kupa megyei selejtezővel indul a szezon hazai körülmények között.

Az előző héten a Tiszasziget ellen kezdődött meg a tétmérkőzések sorozata a HFC számára. A csapat akkor helyt állt, alig 10 perc alatt már kétgólos előnynek örülhettek a mieink, végül pedig a továbbjutást is sikerült kiharcolni.

Szerdán így az Algyő ellen jöhet a folytatás, ami nem ígérkezik könnyűnek. A csapat az előző két évben bajnok volt a megyében, ráadásul a selejtező második körében 11-0-ra ütötték ki a Zsombót.

„Biztos, hogy jó formában van az Algyő, ráadásul bajnokként biztos az önbizalommal sincs gondjuk. Podonyi barátom Makóról tette át a székhelyét, biztosan edzőként is remek dolgokat csinál majd a csapattal, de reméljük, hogy nem most szerdán. Úgy tudom, hogy erősítettek is. Mi nem borítottuk fel a felkészülésünket, ugyanúgy készülünk, a hétvégi bajnoki sokkal fontosabbnak tűnik. Létszámban egyelőre megvagyunk, de minőségben kell néhány játékos, akit szerda-szombat ritmusban tudok játszatni. Tartok a sérülésektől, vannak, akik most tértek vissza sérülésből és most ugyan egészségesek, de 1-1,5 éves kihagyás után a szerda-szombat ritmus nem nagyon bírja még az izomzatuk, így biztos, hogy változtatások lesznek a múltkori kupameccshez képest. A szombati Csongrád elleni rangadóra is próbálok tartalékolni, fontos, hogy a kupában és a bajnokságban is helyt álljunk, de azért oda kell figyelni, hogy létszámban is megmaradjunk végig” – fogalmazott Szűcs Róbert vezetőedző.

szcs

Author: Szeri Csaba