Győzelem az NB II-es Vác FC ellen

Szombaton harmadik felkészülési mérkőzésén az NB II-es bajnokságban szereplő Vác FC vendégeként lépett pályára a HFC. A jó iramú és kiélezett találkozón Komáromi András gólja döntött a vásárhelyiek javára.

football. The ball flies into the net gate
football. The ball flies into the net gate

Nagy iramban kezdődött a találkozó,ahol egy pici mezőnyfölényt harcoltak ki a vendéglátó váciak,de a vásárhelyi csapat nem játszott alárendelt szerepet,sőt több szép támadást is vezettek Szilágyiék. Az első félidőben Komáromi találatával sikerült is megszerezni a vezetést,de a folytatásban is gólra törően játszottak Major László tanítványai.
A második félidőben a cseréknek köszönhetően egy kicsit visszább esett a játék szinvonala, de a HFC játékosai ellentmondást nem tűrően futballoztak és nem engedték helyzethez jutni a hazai támadókat.A második játékrészben az eredmény már nem változott, így harmadik felkészülési mérkőzésén is győzelmet aratott Major László csapata.

Vác FC-HFC 0-1(0-1)
HFC:Bordás(Kovács)-Tóth I.(Mihállfy),Tóth J.,Markovic-Komáromi,Szabó Z.,(Bartyik R.),Szilágyi(Szabó D.),Lazinica(Bartyik N.),Faragó(Marton)-Tóth A.(Hauk),Djordjevic(Fábián)
Gólszerző:Komáromi
Vezetőedző:Major László

Author: Szeri Csaba