HFC győzelem a Csongrád ellen

Szerda délután második felkészülési mérkőzésén lépett pályára a HFC csapata, amely ezúttal a Csongrád TSE gárdáját fogadta a Hódmezővásárhelyi Városi Stadion műfüves pályáján.

0811_hirek

A vásárhelyi oldalon Varga, Nagy és Maravic munkahelyi elfoglaltságok miatt nem játszott, míg Bartyik Roland az első félidőben a Csongrád színeiben lépett pályára.

Hazai fölénnyel indult a találkozó, már az első percektől Szilágyiék irányították a játékot, de helyzetekig nem sikerült eljutni. Érződött a játékosokon a fáradság, ami a döntő szituációkban rendre hibára kényszerített őket. Ekkor egy-két veszélyes átlövésen kívül nem tudott helyzetet kialakítani a vásárhelyi csapat a vendégek jól szervezett védelmével szemben. A félidő vége előtt egy szögletre a legjobb ütemben Markovic érkezett, aki az ötös sarkáról bólintott a kapuba.(1-0)

A második félidőre teljes sort cserélt Major László vezetőedző és a találkozó is felpörgött egy picit. Hazai oldalon Szabó fejezett be egy szépen felépített támadást, míg a vendégeknél Nagy lépett ki ziccerben és nem is hibázott.(2-1) A folytatásban kiegyenlítetté vált a találkozó mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de gólra váltani azt a vendégeknek sikerült. A félidő közepén egy pontrúgásra szépen érkezett Maszlag és megelőzve a hazai védőket fejelte a kapuba. A gólnak köszönhetően magasabb fokozatba kapcsoltak Kökényék, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. Tíz perccel a találkozó vége előtt Marton került ziccerbe és nem is hibázott, kialakítva ezzel a végeredményt.(3-2)

A HFC csapata következő felkészülési mérkőzését 2016. január 16-án Gödöllőn, az NB II-es bajnokságban szereplő Vác FC vendégeként játssza.

Félkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi Városi Stadion
HFC-Csongrád TSE 3-2(1-0)
HFC I.félidő:Bordás(Kovács)-Tóth J.,Tóth I.,Markovic-Komáromi,Szilágyi,Szabó,Faragó-Tóth A.Fábián,Lazinica
HFC II. félidő:Kovács(Szatmári)-Huszár,Kökény,Antal,Marton-Bartyik R.,Brízik-Hauk,Bartyik N.,Szabó-Mihállfy
Edző:Major László
Csongrád:Sztavkovics-Juhász,Szentirmai,Bodor,Mészáros-Bartyik R.,Rácz D.,Huszka,Borda-Nagy,Bálint
Játszott még:Hogyor,Magszla,Bíró,Bánfi,Somodi,Ormándi
Edző:Szűcs Róbert
Gólszerző:Markovic,Szabó,Marton ill. Nagy,Maszlag

Author: Szeri Csaba