Egymásközti játékkal zárta a hetet a HFC

Szombat délelőtt a HFC NB III-as csapata egymás elleni játékkal zárta a heti felkészülést. A vásárhelyi csapat keretét Major László vezetőedző két csapatra osztotta és egymásközti játékkal zárták a megkezdett munkát.

0825_hirek

A találkozón mindkét csapat becsülettel tette a dolgát, de a játékosokon azért érződött az elmúlt héten elvégzett kemény edzésmunka. Az első játékrészben több lehetőség is adódott mindkét oldalon, azonban a vezetést (a nagyszerűen játszó Szilágyi passza után) Faragó révén a pirosak szerezték meg. (0-1) A másik oldalon gyorsan jött a válasz, sőt a vezetés is átvették Fábiánék. Előbb Djordjevic váltotta gólra helyzetét, majd egy kapu előtti kavarodás után Lazinica is a hálóba talált.(2-1) A félidő vége előtt Szilágyi percei következtek. Előbb egy beadás után fejelt egy kapufát, majd két perccel később már nem hibázott és egy távoli lövéssel sikerült egalizálnia az eredményt.(2-2) A második játékrészben inkább a küzdelem dominált, igaz akadt ekkor is több helyzet, de talán a fáradság számlájára írható, hogy ezek kimaradtak. A döntő gólt végül egy szép támadás végén a zöld csapat szerezte meg. Bartyik Norbert indításával Djordjevic tört előre a szélen és beadására menetrendszerűen érkezett Fábián, aki nem is hibázott kialakítva ezzel a végeredményt.(3-2)

A vásárhelyi játékosok ezzel a mérkőzéssel lezárták a heti felkészülést, a holnapi nap pihenéssel telik, hogy utána újult erővel folytassák a megkezdett munkát.

A HFC csapata következő felkészülési mérkőzését 2016. január 13-án 18 órai kezdettel a Csongrád TSE megyei első osztályú csapata ellen vívja.

HFC I.(zöld)-HFC II.(piros) 3-2(2-2)
HFC:Kovács-Nagy,Antal,Varga,Szatmári-Lazinica,Bartyik N.-Szabó M.,Fábián,Tóth A.-Djordjevic
Edző:Major László
HFC II:Bordás-Komáromi,Tóth I.,Tóth J.,Faragó-Szabó Z.,Markovic-Hauk,Szilágyi,Bartyik R.-Mihállfy
Edző:Major László
Gólszerző:Djordjevic,Lazinica,Fábián ill. Faragó,Szilágyi

Author: Szeri Csaba