Őszi szezon értékelése

Az U17-es csapat az elmúlt fél szezonját a csapat edzője Bacsa Zsolt értékelte honlapunknak.

0107_01_hirek

Milyen célkitűzésekkel indult a csapat a nyáron?
Nyáron két meghatározó játékosunk, Vastag és Manojlovic Újpestre távozott. Az ő pótlásuk volt a nyári szünet legfontosabb feladata. Vastag helyére Dér Ákos érkezett Dunaújvárosból, aki megfelelő helyettes volt, bár az önbizalmát erősítgetni kell folyamatosan. Manojlovic posztját saját keretünkből igyekeztünk megoldani, majd a szezon közben Fodor érkezett Diósgyőrből, azonban a kiváló képességű játékos nagyon sokat volt sérült az őszi szezonban. A másik nyári igazolásunk Bihari óriási csalódás volt, keveset edzett, azt gondolta munka nélkül is a kezdő csapat tagja lesz – tévedett. Hiba volt visszavenni Őt a csapatba.
A szezon elején a bajnoki cím megszerzését tűztük ki célul. Sajnos jelenleg a harmadik helyen állunk, 8 pontos hátrányban az első helytől. Egy kicsit csalódottak vagyunk, de igyekszünk javítani tavasszal.

Milyen területen fejlődtek legtöbbet a gyerekek és mi az amiben előrelépési lehetőséget látsz?!Miben lehetne előrelépni?
Úgy gondolom a helyzetkihasználás az a terület, amelyben nagyon sokat kell fejlődnünk. A mérkőzések 95%-ban mi uraltuk a meccset, mi játsszuk a szép labdarúgást, mégis sokszor előfordul, hogy az ellenfél pontot, pontokat vesz el tőlünk. Sokat kell gyakorolnunk a felállt védelem elleni játékot, amely még több kreativitást igényel majd csapatomtól. A játékosaink ehhez megvannak.

Elégedett vagy-e az őszi szezon eredményeivel?
Nem vagyok elégedett, célunkat nem sikerült elérnünk egyenlőre. Nem keresek bűnbakot, közösen érjük el a sikereket, közös a kudarc is. Hibáztam én is, a játékosok is. Sokkal nagyobb fegyelemre van szükség. Rangadókat veszítettünk el egyéni fegyelmezetlenségek miatt. Bár azt is hozzá kell tegyem, hogy a SZEOL és a Békéscsaba kivételével senki sem vállalja fel a játékot ellenünk. Mondhatni beparkolnak a buszukkal a kapujuk elé. Kérdés, hogy ezek a gyerekek, hogyan tanulnak majd meg futballozni, ha az edzőjük ilyeneket kér tőlük….
Mi a terv a téli felkészülésre,hogyan folytatódik a felkészülés januárban?
Januárban két fronton is helyt kell állnunk. Indul a futsal bajnokság, és részt veszünk a HLSZ téli bajnokságban, ahol megmérkőzünk több nb1-es klubbal is. Ez kiváló felkészülés lesz a kemény edzések mellett a tavaszi bajnokságra.

Várható-e mozgás a játékos keretben?
Az egész szezont egy kapussal dolgoztuk végig, így mindenképpen gondolkozunk ezen poszt megerősítésén. És várjuk még vérbeli góllövő jelentkezését is.
Szeretném megköszönni minden játékosomnak az egész évi munkáját, a szülőknek a támogató segítségét. Minden kedves szurkolónknak Boldog Új Évet Kívánok! Hajrá HFC!

Author: Szeri Csaba