Időszak: február 2016

HFC ezüst Orosházán

Vasárnap délelőtt az Orosházi MTK vendégeként teremtornán vett részt a HFC U7-es csapata, ahol többek között a házigazda mellett, a DAFC Szeged, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és a Szentesi Kinizsi fiataljaival mérkőztek a vásárhelyi fiúk.

Tovább

Idegenben az egy pont mindig jó…

Döntetlent játszott a Monor vendégeként, így továbbra is veretlen tavasszal a Hódmezővásárhelyi FC az NB III Közép csoportban.
A 90 perc folyamán a legnagyobb helyzetek a vendégek előtt adódtak, de sem Fábián Imre, sem Tóth Attila nem tudta mattolni Bozsó Antal kapust. A találkozón először lépett pályára a felnőtt mezőnyben a 18 éves Galló Gergő, aki Marton Bencét váltotta a 86. percben. A HFC a békéscsabai iksz, majd a múlt heti, Paks II. ellen aratott diadal után immár az ötödik pontját gyűjtötte be tavasszal. Major László legénysége március 6-án, vasárnap 14.30-tól az Újbudát fogadja.

Tovább

Monoron a HFC

Az NB III. Közép csoport 20. fordulójában a Monor SE vendégeként lép pályára Major László csapata.A múltheti győzelem után önbizalommal telve várják az összecsapást a vásárhelyi játékosok.

Tovább

Utánpótlás: Csípős volt a csabai

A HFC utánpótlás csapatai a hétközi fordulóban a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia fiataljaival mérkőztek a városi stadionban. Mindkét csapatunk nagy küzdelemben maradt alul a bajnokság aktuális listavezetőjével szemben.

Tovább

Utánpótlás csapataink megkezdték a tavaszi szezont

Elkezdődött a tavaszi szezon NB II-es utánpótlás csapataink számára. Az első mérkőzésen U18-as és U16-os csapatunk alsóházi rangadón vett részt a Kiskunhalasi Szilárdy SE ellen.
Az U18-os vásárhelyi fiatalok meccse gyorsan eldőlt, hiszen Rác Szabó Mihályt már az 5. percben kiállította a játékvezető. A folytatásban csere kapus híján mezőnyjátékosnak kellett a kapuba állnia, amit a mai napon nem bírt el a csapat.

Tovább

Győzelemmel zárt a HFC a HLSZ Kupán

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete által rendezett Téli Kupa utolsó fordulójában a Debreceni VSC csapatait fogadták a vásárhelyi fiatalok. Az U19-es csapat mérkőzésén egy félidő után érvényesítette erőfölényét az NB I-es bajnokságban szereplő vendéggárda, míg U17-es csapatunk újabb nagyszerű győzelmet aratva múlta felül rangos ellenfelét.

Tovább

Békéscsabán kezd a HFC

A téli szünetet követően a hétvégén elkezdődnek a labdarúgó NB III küzdelmei.A Közép csoportban az újonc Hódmezővásárhelyi FC kiesőhelyről rajtol és vasárnap a Békéscsaba II. elleni idegenbeli mérkőzéssel megkezdik tavaszi szereplésüket Major László tanítványai.

Tovább